Jó a rák ellen a génmódosított paradicsom?

Brit tudósok létrehoztak egy olyan genetikailag módosított paradicsomfajtát, amely segíthet a rák leküzdésében, tudta meg a brit Sunday Times című vasárnapi lap.

Az új növénybe a tátika génjeit ültették be, így az a lycopene mellett más antioxidánsokat és egy bioaktív rákellenes anyagot is termel, amely a kutatók szerint nagyban javíthatja a betegek állapotát.

A frissen előállított paradicsomnak egy szépséghibája van csak: lila színű, az antocián pigment miatt, amelynek rákmegelőző, szívproblémák elleni és gyulladásgátló hatást tulajdonítanak.

Mint a norwich-i John Innes központ tudósai a lapnak elmondták, amikor a növényt a rákkal beültetett egerek étrendjéhez adagolták, az állatok élettartama jelentősen megnőtt.

Az új paradicsom abban különbözik az eddig ismert génmódosított növényektől, hogy míg azokat elsősorban a kártvők elriasztása céljából manipulálták, ez a kísérleti zöldség az emberi egészségre jótékony kihatással lehet, ami a GM-élelmiszerek újraértékelését indíthatja el.

A John Innes központ kutatásairól szóló tanulmány a Nature Biotechnology című magazin következő számában jelenik meg. A kutatómunka jelentős részét a brit kormány finanszírozta.








hirdet�s