Újjáalakult a HNP Tanácsa

Kilenc éves szünet után újra működik a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) Tanácsa. A testület kilenc tagját a tudományos élet, illetve szakmai szervezetek képviselőiből a nemzeti park igazgatójának javaslatára a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár, Haraszthy László a napokban kérte fel.

A tanács működésével szakmai, tudományos hátteret biztosít a nemzeti park igazgatóság munkájához és egyben segíti a nemzeti park társadalmi integrációját. Feladata, hogy tanácsaival és javaslataival támogassa a természetvédelem stratégiai jelentőségű, a társadalom számára fontos kérdéseinek megoldását.

A Tanács tagjai: Aradi Csaba ökológus, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója; Dám László etnográfus, a Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok igazgatója; Dévai György, a biológiai tudományok doktora, a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára; Kerényi Attila, a földrajztudományok doktora, akadémikus, a Debreceni Egyetem Tájvédelmi-, és Környezetföldrajzi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára; Kovács Gábor erdőmérnök, a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Nyírerdő Rt. nyugalmazott vezérigazgatója; Ligetvári Ferenc, egyetemi tanár, a Szent István Egyetem egyetemi tanára, volt környezetvédelmi miniszter; Nábrádi András, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centruma Vállalatgazdasági Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára; M. Nepper Ibolya régész, a Déri Múzeum főmúzeológusa; Rakonczay Zoltán, nyugalmazott miniszteri biztos, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal (OKTH) volt elnöke. A tanács egyhangúan Rakonczay Zoltánt választotta elnökévé.

A testület tagjai különböző szakterületeken megszerzett kimagasló tapasztalatukkal támogatják az igazgatóság és az igazgató munkáját, és segítik természetvédelmi döntések meghozatalát.








hirdet�s