Jézus szíve türelemre tanít – kilencvennegyedszer Mezőkövesden

Akt.:
Szertartás közben
Szertartás közben - © Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Kilencvennegyedik alkalommal tartották meg a Szív Búcsút Mezőkövesden.

A város legjelentősebb egyházi rendezvényén idén is ezrek – köztük több száz zarándok – vettek részt. A búcsúi szentmise kezdetén dr. Ternyák Csaba egri érsek megáldotta a Jézus Szíve templom új ólomüveg ablakait, amelyek a hívek adományaiból készültek. Az érsek prédikációjában hangsúlyozta, Krisztus szívének tisztelete egyre fejlődik. A mostani ünnep segít elmélyedni a hitben, a lélek nyugalmat, felüdülést talál.

A sokat szenvedő Jézus szíve béketűrésre, irgalmasságra tanít mindenkit, főleg most, az irgalmasság évében. Hangsúlyozta, az embereket jobban megsebzi, ha barátjuk, hozzátartozójuk bántja meg, s csalódnia kell bennük. Az isteni szeretet viszont gyógyító folyam, segít lelkes, boldog embernek lenni. Az istentisztelet körmenettel zárult a Kavicsos-tó körül.

– ÉM-TB –