„Jézus Krisztus él, és ez ad számunkra erőt”

Akt.:
Húsvéti ünnepi szentmise a Mindszenti templomban
Húsvéti ünnepi szentmise a Mindszenti templomban - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Húsvét a keresztény emberek egyik legfontosabb ünnepe.

– Jézus azzal, hogy feltámadt, kiemeli fejünket a sötétségből – mondta a Mindszenti templom húsvéti, ünnepi szentmiséjén vasárnap délelőtt Palánki Ferenc, az Egri Főegyházmegye segédpüspöke és fidolomai címzetes püspöke. Úgy folyatta: – Jézus értünk, emberekét halt meg, aminek az volt a célja, hogy emelkedjünk ki a sötétségből és találjuk meg azt a lehetőséget, amit elénk tesz. Jézus Krisztus él, és ennek minden élethelyzetben jele van, ez ad nekünk, embereknek erőt. Nincs az emberi létnek olyan formája, ahol Jézus ne lenne jelen. Halála után az ember is feltámad, hogy Isten országába kerüljön. De az Isten országa a földön kezdődik, a szeretettel. Akik szerették Jézust, akkor is szerették, amikor ő meghalt. A mennyország már életünkben elkezdődik a szívünkben – fogalmazott a püspök.

ÉM



Sporthírek