Jeremic: meg kell kezdeni a párbeszédet Belgrád és Pristina között

Pozsony (MTI) – A Balkán biztonsága és békéje érdekében a szerb külügyminiszter szerint fontos, hogy közvetlen párbeszéd kezdődjön Belgrád és a koszovói Pristina között.

“A nyílt párbeszéd az a forma, amellyel dolgozhatunk Belgrád és Pristina kapcsolatai stabilizálásának érdekében. Hiba lenne, ha ezt a párbeszédét bármiféle külső témával terhelnénk” – jelentette ki Vuk Jeremic hétfőn Pozsonyban, miután tárgyalásokat folytatott vendéglátójával, Mikulás Dzurinda szlovák külügyminiszterrel. Jeremicnek meggyőződése, hogy Szerbia és Koszovó stabil párbeszédének nincs alternatívája.

A miniszter szerint Szerbia mindent megtesz annak érdekében, hogy beléphessen az Európai Unióba (EU), de saját alkotmányának kereteit nem lépheti túl.

“A Pristinával folytatott párbeszéd folyamán nem engedhetünk meg magunknak olyan engedményeket, amelyek alkotmányos kereteink megbontásához vezetnének” – szögezte le a szerb diplomácia irányítója. Nem tartaná helyesnek, ha az integrációs folyamat idején ilyen irányú nyomás nehezedne Belgrádra.

Szerbia konstruktív partner akar lenni, s kész az értelmes és igazságos kompromisszumok meghozatalára” – jelentette ki Jeremic. Ismételten köszönetet mondott Szlovákiának, hogy Koszovó függetlensége ügyében továbbra is Szerbia oldalán áll, s a volt szerb tartomány önállóságát nem ismeri el.

Dzurinda hangsúlyozta, hogy Szlovákia teljes mértékben támogatja a szerb EU-csatlakozási törekvéseket.

“Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél hamarabb kitűzzék az EU és Szerbia csatlakozási tárgyalásai kezdetének dátumát” – mondta újságíróknak a szlovák külügyminiszter. Úgy vélte: Szerbia ezen a téren “jól teljesít”. Pozitívan értékelte, hogy Szerbia elfogta és Hágába küldte Ratko Mladic boszniai szerb tábornokot, akit háborús bűnökkel vádolnak.








hirdet�s