Jelzőlámpákat kapott a balesetveszélyes gyulai kereszteződés

Jelzőlámpák irányítják a forgalmat Gyulán, a Csabai út egyik kereszteződésében, ahol korábban több súlyos baleset is történt. A Csabai út mellett tavaly novemberben egy hipermarketet adták át, emiatt megváltozott a forgalmi rend, egy új kereszteződést építettek ki. A rendőrség már a tervezés szakaszában javasolta a jelzőlámpát vagy a körforgalmat, de akkor azt a szakhatóságok nem tartották szükségesnek. A kereszteződésben azonban több súlyos baleset is történt, ezért felülvizsgálták a terveket, és utólag 12 millió forintból jelzőlámpás forgalomirányítást építettek ki. A jelzőlámpák műszaki átadása pénteken történt, szombattól pedig üzembe helyezték őket.

Mint arról a Független Hírügynökség beszámolt: Gyulán, a Csabai úti kereszteződésben tavaly decembertől január végéig négy gyalogost ütöttek el, egy közülük életveszélyes, kettő súlyos, egy pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrség eredetileg körforgalmat vagy jelzőlámpát kért a kereszteződés tervezésénél, ezt azonban a tervező cég nem tartotta indokoltnak. A balesetek miatt ugyanakkor a rendőrség a kereszteződés soron kívüli felülvizsgálatát kezdeményezte a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál az év elején.

A rendőrség kezdeményezésére először 30 kilométer/per órás sebességkorlátozó táblákat tettek ki a kereszteződésben, majd sárga villogó lámpákat is felszereltek. Ezek azonban nem váltak be.

Szombattól jelzőlámpák irányítják forgalmat. A 12 milliós beruházást az a hipermarket állta, amelyhez a kereszteződést tervezték.








hirdet�s