Jelez a készülék, ha nem működik az életfunkció

Akt.:
Jelez a készülék, ha nem működik az életfunkció
Nyékládháza – A 21. század egyik legmodernebb jelző­rendszeres berendezése.

Húsz idős ember kapta meg azt a legmodernebb szociális jelző­rend­szeres berendezést Nyék­ládházán, ami abban különbözik az általában ismerttől, hogy akkor is jelzést ad, ha az idős embernél nem tapasztal életjeleket.

Biztonságot ad

Az elsőt Szabó Barnabásné Erzsike néninél szerelték be, aki 92 éves. Nagyon örül a lehetőségnek, hiszen így biztonságban érzi magát – mondja. Napközben egyedül van otthon.

A szakemberek kipróbálták, a rendszer működik. A szociális segítő telefonja csörög, vagy éppen olyan hangot ad, amilyenre beállítják, a telefonon megjelenik a név, hogy kinek a jelzése érkezett, de ugyanakkor a sajószentpéteri központban is észlelik a segélyhívást.

Erzsike néni lánya, Csilla azt mondja, megnyugtató, hogy az édesanyja bármikor segítséget hívhat. S még az is újdonság ebben a rendszerben, hogy a hozzátartozó is felhívhatja az idős embert, ugyanis hozzá van rendelve egy telefonszám.

Füleki Tímea, a sajószentpéteri Csiba László Integrált Szociális intézmény vezetője elmondta, itt van a jelzőrend­szerek megyei központja, ez egy Vivago Domi rendszer, ami idén indult útjára, áprilisban kezdtük meg az engedélyeztetését. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs rendszerén keresztül terjesztették ki az országban. Most ezer darab készüléket helyeztek forgalomba, amelyből Borsod-Abaúj-Zemplén megye 160 készüléket kapott. Az újszerűsége abban rejlik, hogy ha eszméletlen állapotba kerül az idős ember, a készülék emberi segítség nélkül jelez.

A „vak riasztás” ritka, mert az idős emberek megértik, hogy csak vész esetén nyomják meg a jelzőgombot. Nem jellemző, hogy fölöslegesen riasztanák a szociális segítőt.

Életmentő

Természetesen volt már életmentés. Egy idős ember elcsúszott a fürdőszobában, és nem tudott felállni, úgy beütötte a fejét, hogy elvesztette az eszméletét. Ekkor – miután nem volt életfunkció – a készülék bejelzett. A kolléga mentőt hívott, és valószínű, az életét mentette meg az érintettnek.

A gondozók havi készenléti beosztás alapján végzik a munkájukat. Készenléti táskájuk van, mely elsősegélynyújtáshoz szükséges eszközöket tartalmaz, mint például vérnyomásmérőt, fájdalomcsillapítókat, vércukorszint-mérőt. A központban a készülék azt is visszajelzi, hogy a gondozónő kiérkezett és megkezdte a segítség­nyújtást.

Surmann Antal, Nyékládháza polgármestere is ott volt az első készülék beszerelésénél, és boldogan nyugtázta, hogy valóban a legkorszerűbb eszközről van szó. – Amikor először hallottam róla – mondja –, arra gondoltam, hogy ez kell nekünk Nyékládházára. A 21. század egyik legmodernebb jelzőrendszeres berendezése. Nyilván nagyon fontos ez az idős embereknek és a hozzátartozóiknak is, megnyugvást nyújt egész napra. Nagy igény mutatkozik egyébként a berendezésre, ez a húsz készülék kevés, de most meg kellett elégednünk ennyivel. Lobbizunk majd azért, hogy még kaphasson a település még leg­alább ennyit. Úgy gondolom, az önkormányzatnak is kötelessége gondoskodnia az időseiről, és ha a gyakorlatban nem is lehetünk ott mindenki mellett, szeretnénk biztosítani a biztonságukat. Remélem, sikerül.

B. Tóth Erika