Jelentős profitcsökkenés az OTP-nél

Az OTP bankcsoport az év első kilenc hónapjában 100 milliárd forint nyereséget mutatott fel, ami 22 százalékkal marad el az elmúlt évi teljesítménytől. Ezen belül a harmadik negyedévben 30,9 milliárdos profitjuk volt, ami a bankadó nélkül 45 milliárd lett volna, ezzel egyharmados a nyereség csökkenése.

A külföldi leányvállalatok részesedése 38 százalékra növekedett, a magyarországi nyereség 24 százalékos csökkenést mutat. A 90 napon túli nem fizető hitelek aránya 10 százalékra ugrott egy év alatt. Bencsik László vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a bankadót nem csak nem akarják, nem is tudják áthárítani az ügyfelekre.

Komolyan érezteti hatását a bankadó a piacvezető OTP Bank eredményén. Az elmúlt években csökkenő nyereség a harmadik negyedévben 45 milliárd forint lett volna, az idei különteher felének befizetése miatt 30,9 milliárd lett. Ez 33 százalékkal marad el a 2009. azonos időszakáétől. A kilenc havi profitmérséklődés 22 százalék, az adózott eredmény kereken 100 milliárd volt. Az anyabank magyarországi eredménye 24 százalékkal esett 2009 első kilen hónapjáéhoz képest.

Az eredményeket nem csak a bankadó befolyásolta lényegesen, hanem például a válság miatt romló hitelállomány is. A 90 napon túl nem fizető ügyfelek szerződéseinek aránya Magyarországon – noha lassuló ütemben – 10 százalékra növekedett. Az erre adott válasz, a hitelezés visszafogása eredményeképpen a kölcsönök aránya az OTP-ben csoportszinten már alig haladja meg a betétekét, az anyabankban pedig egyenesen kisebb annál, ami jelentős költségmegtakarítással jár. Ugyancsak a válság és a verseny hatása a kamatnyereség csökkenése Magyarországon 1 százalékponttal 4,8 százalékra.

Mindezek a számok is azt mutatják, hogy az OTP nem hárítja át ügyfeleire a bankadót – mondta a Független Hírügynökség kérdésére Bencsik László vezérigazgató-helyettes az adatok ismertetésekor. De nem csak szándékuk nincs, nem is képesek a pluszterhet a kliensekkel megfizettetni, mert a szabályok már annyira szigorúak – tette hozzá. A lakáshitelek kamatát például – a növekvő költségek miatt – már növelni kellett volna, mégsem tették meg.

A hazai komoly eredménycsökkenésnek is betudható, hogy a külföldi leányvállalatok része a nyereségből minden eddiginél nagyobb, 38 százalékot ért el a harmadik negyedévben. Különösen az oroszországi bank termelt nagy nyereséget.

Az OTP-ben optimisták a jövőt illetően. Szerintük “benne van” a magyar gazdaságban a kormány által várt 3 százalék növekedés 2011-ben, középtávon pedig a kabinethez hasonlóan 5 százalékot várnak. A kormánytól szoros költségvetési gazdálkodást remélnek – mondta Bencsik László. Ugyanakkor változatlanul magasnak tartják a költségvetési újraelosztást és az adóterhelést és alacsonynak a foglalkoztatást, de úgy vélik, hogy a kormány igyekszik megoldást találni ezekre is.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s