Jegyzet: Ugyanakkor ugyanazt

Az idősebb pedagógusok bizonyára emlékeznek még azokra az időkre, amikor a vaskos, szürke könyv alapján tanítottak (kellett tanítaniuk). Az volt a címe, hogy Tanterv és utasítás, ás amilyen szürke és vaskos volt, legalább annyira szigorú is. A pedagógusnak tartania kellett magát a „tervhez” és persze az „utasításhoz” is, így aztán minden iskolában, minden gyerek ugyanakkor és ugyanazt tanultaHegyi Erika jegyzete.

Attól félnek most a pedagógusokat, hogy az új Nemzeti Alaptanterv, melyet a kormány a napokban fogadott el, visszahozza a régi időket. Az új NAT-ot ugyanis az iskolák csak 10 százalékban egészíthetik ki majd saját profiljuknak megfelelően. Vége a 8-10 tankönyvcsaládnak és kerettantervnek is, ezek száma csökken, ami által az iskolák kezdenek majd egymáshoz erősen hasonlítani. A nagy nemzeti tananyag elsajátítása pedig valószínűleg nem megy majd minden gyereknek egyformán. Tudjuk jól, a diákok képességei között óriási különbségek lehetnek. Van, akinek több gyakorlásra lenne szüksége, mások viszont haladnánk gyorsan, mert két NAT-ot is meg tudnának tanulni egy tanév alatt. Annak azért örülnek a nevelők, hogy legalább a pedagógiai módszereket nem éri csorba. Az oktatáspolitikusok viszont elégedettek: időtálló, korszerű dokumentumként jellemzik a NAT-ot, megszületését pedig sikernek és mérföldkőnek tartják.

– Hegyi Erika – 

Címkék: , ,







hirdet�s