Helyi közélet

2012.01.16. 18:48

MSZP: a kérdés továbbra is a karácsonyi vásár

Miskolc - Mire ment el a karácsonyi vásár bevétele, mennyit kapott belőle a Dominum Kft.?

Miskolc - Mire ment el a karácsonyi vásár bevétele, mennyit kapott belőle a Dominum Kft.?

Továbbra is ezekre a kérdésekre várja a választ Földesi Norbert, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: korábban is feltette ezeket a kérdéseket, de a Miskolci Kulturális Szövetségtől (MKSZ) nem kapott ezekre választ. Akkor is és hétfőn is kritizálta a karácsonyi vásár minőségét. Azóta több kereskedő is megkereste – mondta – és fotókkal igazolták (ezeket a sajtótájékoztatón be is mutatta – a szerk.), hogy a sátrak szakadtak voltak. Nem beszélve arról, hogy decemberben nem kellemes sátorból árulni, és nem is biztonságos ezekbe, a csapadékos időben, bevezetni az áramot – tette hozzá. Hangsúlyozta: ez nem az a vásár volt, amit Miskolc megérdemelt volna.

Arra a felvetésre pedig, ami az MKSZ sajtóközleményében volt, miszerint sajnálják, hogy a szocialista frakcióvezető-helyettes nem volt a vásáron, Földesi Norbert így reagált: „Azt gondoltam, elmúltak azok az idők, amikor valaki figyeli, hogy ki, milyen rendezvényen vesz részt.”

Földesi Norbert, a kereskedőktől kapott információk alapján, azt is elmondta: hogy míg az egri vásáron, egy faházért 160 ezer forint bérleti díjat fizettek a kereskedők, addig Miskolcon egy sátorért 196 ezret kellett. „A térség legdrágább vására volt, ezért továbbra is várom a választ arra, hogy mire költötte az MKSZ a bevételt, és mennyit kapott belőle a Dominum Kft, amely igazából szervezte a vásárt?” – kérdezte.

Az MKSZ közleményét is idézte: „... a Karácsonyi vásár rendezéséből befolyt összeget a másik két ingyenes rendezvény megvalósítására költöttük.” Kérdezem: ingyenes rendezvényre miért kellett pénzt költeni – kérdezte Földesi Norbert. Azt is elmondta: az ezen rendezvényen fellépők arról tájékoztatták, hogy semmilyen ellenszolgáltatást nem kaptak a szervezőktől.

ÉM-NSZR

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában