Örökség

Az a szép az ünnepeinkben, hogy mindenki azt lát bele, amit akar. Mint a tintapaca-teszt, amit a pszichológusok használnak, hogy felszínre hozzák a tudatban meg az alatta megbúvó tartalmakat. Szőke Tímea jegyzete.

Gulyás Gergely (Fidesz) szerint Szent István „örökségére emlékezve soha nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy Magyarország Európához a keresztyénség értékein keresztül kötődik”. Kósa Lajos úgy véli, az államalapítás egy sikertörténet, a Szent István-i útról pedig nem szabad letérnünk, ezért meg kell védenünk szabadságunkat, függetlenségünket, hitünket, kereszténységünket. Botka László (MSZP) viszont azt mondta, „Szent István álma beteljesületlen maradt, hazánk egyre távolabb kerül Európától”. Államalapító királyunk nemhogy egy másik korban, de szinte egy másik dimenzióban élt. Az akkori körülmények, feladatok és nehézségek nem is hasonlítanak a maiakra. A történelmet tanulmányozni persze nem haszontalan dolog, de a tanulság, amit abból levonunk – és minél messzebbre nézünk vissza, annál biztosabban – inkább rólunk árulkodik, a mi világszemléletünkről. Ha politikáról van szó, akkor pedig a saját érdekeinkről is. Ami persze, egybeesik a nép érdekeivel, ami meg olyan, mint a tintapaca-teszt…

Szőke Tímea