Helyi közélet

2014.11.26. 16:28

Hogyan kerülhető el az utcai támadás?

Miskolc - Az sikeres önvédelemhez mindig készen kell rá állnunk, hogy azonnal reagáljunk.

Miskolc - Az sikeres önvédelemhez mindig készen kell rá állnunk, hogy azonnal reagáljunk.Szexuális erőszak áldozatává vált a közelmúltban egy húszéves miskolci lány. Este fél hétkor csapott le rá támadója Miskolcon, a Bársony János utcán, a lépcsőház előtti bokros területen. A férfit segítette a sötétség és a köd, a lány ugyanis hiába kiabált segítségért, akik kinéztek az ablakon, semmit sem láttak a ház előtt zajló eseményekből. A támadás apropóján kérdeztük Simon László megyei wing tsun főinstruktort, hogyan kerülhető el, hogy hasonló történjen velük?

Simon László a közelmúltban lányoknak, asszonyoknak tartott szerkesztőségünkben egy tréninget, ahol amellett, hogy alapvető önvédelmi technikákat is mutatott a résztvevőknek, elméleti felkészítésben is részesítették őket.

– Az önvédelem már otthon, elindulás előtt elkezdődik – mondta –, először is erre hívtuk fel a tréning résztvevőinek figyelmét. Hat-nyolc óra alatt elsajátíthatók azok az apróságok, amik segíthetnek elkerülni a bajt. Megtanítjuk a nőket arra, hogyan figyeljék tudatosan a környezetüket, hogyan ismerjék fel a gyanús embereket, szituációkat, hogyan mozogjanak, és miként védekezhetnek egy közvetlen támadás esetén. Elmondjuk, hogy ha gyanús alak jár a közelükben, hívjanak fel valakit a telefonjukon, vagy legalább tegyenek úgy, mondják azt, hogy „rögtön ott vagyok, gyere elém!” Megtanítjuk, hogy támadás esetén ne segítségért kiabáljanak, mert arra sajnos egyre kevesebben figyelnek fel – azt kell ordítani, hogy „Tűz van, tűz van!” Ha közterületen történik a támadás, rúgjuk szét egy autó irányjelzőjét, reflektorát, verjük be az ablakát, hogy beinduljon a riasztó – annak hangjára többen felfigyelnek – sorolta a főinstruktor.

– Néhány óra alatt meg lehet tanulni azokat az alapvető önvédelmi technikákat is, amelyek segíthetnek kikerülni egy-egy szorult helyzetből. Ezeket néhány hét alatt be lehet gyakorolni, készség szintre lehet fejleszteni, így elkerülhető, hogy a megtámadott nő „leblokkoljon”; azonnal cselekedni tud, ami eldöntheti az egész támadás kimenetelét – mondta Simon László, hozzátéve: jobb azelőtt rászánni az időt és az energiát egy néhány hetes tréningre, mielőtt megtörténne a baj.

ÉM-SZP

Legyünk résen, figyeljünk

A gazemberek a statisztikák szerint nagyobb valószínűséggel csapnak le a védtelennek, gyengének látszó áldozatokra, mint a magabiztosan mozgó emberekre, akik szemmel láthatóan figyelik a környezetüket, de a magányosan sétálók, közben fülhallgatón át zenét hallgatók is „jó” célpontok. Éppen ezért igyekezzünk úgy járni, hogy ne keltsük fel a támadó figyelmét: mozogjunk határozottan, céltudatosan. Közben figyeljük a környezetünket: gyanús lehet egy sötét autóban ücsörgő alak, valaki, aki hosszabb ideje jön utánunk, egy utcasarkon céltalanul ácsorgó ember. Ezeket kerüljük el, menjünk emberek közé, mímeljünk telefonálást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában