Égből a labda

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
A névrokonom, Kiss László úszókapitány ügye kapcsán most már közbeszéd tárgya lett az is, milyen módszerekkel bánnak az edzők a gyerekekkel. Az egyik neves úszónk elmondta: bottal is csépelte őket időnként az egyik nagynevű tréner. Kiss László írása.

Ahogy mondani szokás, a komolyan vett tétes versenysport minden, csak nem egészséges, és ott az eredményért mindent beáldoznak időnként. No de azért az iskolai testnevelés világa más, ha nem is teljesen. Tény, hogy iskolai pályafutásom során elsőtől az egyetem végéig sikerült találkoznom néhány príma tornatanárral.

Volt például, aki kosárlabdával fejbe dobta, aki beszélgetett vagy lazsált a terem másik végében. Mintha az agyam lódult volna ki a helyéből, amikor tarkón vágott az égből ejtősen érkező pontos labda. Egy másik nem aktivizálta magát ennyire, inkább másként gyakorolta a csoport előtti megszégyenítés nagyszerű eszközeit: addig kellett lógni a bordás­falon, míg le nem estünk.

Egyszóval nem voltak jó élményeim, amit tovább súlyosbított az a szitu, hogy kövér gyerek voltam, kötélre akkor tudtam volna felmászni, ha lefektetik a földre. A szekrényugrás az maga volt a rémálom.Egyszer – úgy, ahogy volt – letaroltam az egészet, nem egészen fájdalommentesen, mert nem jött össze a kellő súlypontemelkedés, ahhoz daru kellett volna vagy rugós csodacipő.

A magasugrás is prímán ment, nem volt az a magasság-mélység, amit le ne vertem volna. Egyszóval, ha e mellé kifogtam egy nyomokban szadista beütésekkel rendelkező tanárt, egyszerűbb volt otthon hagyni a felszerelést és akkor megúsztam némi ugrógödör­ásással.

Miért mondom ezt el? Merthogy azt olvasom, hogy még annál is kevésbé mozognak a fiatalok, mint gondolnánk. A mindennapos testnevelés is emiatt lett bevezetve – az más kérdés, hogy nincsenek meg a feltételei, de a szándék nemes. És azért is említem, mert mit tesz a genetika, a fiam is kövér kisgyerek volt.

De mégis imádta a tesit. Olyan tanárokat fogott ki, akik saját magához képest osztályozták, s neki ötös lehetett az, ami másnak kettes, mert az tőle nagy teljesítmény volt. Soha nem vették el a kedvét, s nem alázták meg. Az eredmény: olyan felnőtt lett belőle, aki elvonási tünetekkel küzd, ha egy nap nem sportol valamit.

Szóval visszatérve a botos sztorira, egy nagynevű úszónk – a botozgatás egyik szenvedő alanya – oda nyilatkozott, hogy hát rendjén volt ez a módszer, hiszen ha valakiből teljesítményt akarunk kihozni, ott nem lehet udvariaskodni, rábeszélni. Mélyen nem értek egyet. Szerintem nekifutásból farba kellene rúgni az összes olyan embert, aki gyerekeket félemlít meg, akármilyen cél érdekében. Nincs helye sem a testi, sem a szóbeli erőszaknak.

És nem ad felmentést semmilyen eredmény vagy rekord sem. Ha egy felnőtt úgy dönt, bevállalja a napi megaláztatást a sok pénz vagy dicsőség reményében, ám tegye. Aztán egyszer kimászhat a vízből és bemutat az edzőnek, ezzel ennyi volt – vagy végigcsinálja.

Az erőszak a gyenge emberek fegyvere. Aki nem képes motiválni, magával ragadni gyerekeket és sikerre vinni őket a meggyőzés és a példa eszközeivel, hagyja abba sürgősen.

A sport az emberért van, és nem fordítva.

Kiss László



Sporthírek






hirdetés