Az ingyenpénz sose jó

Az ingyenpénz sose jó
Egy nagyon érdekes cikket olvastam minap. A magyar gazdaság egyik legsikeresebb üzletembere azt fejtegeti benne, hogy az állami pénz, ami esetünkben igen sokszor eu-s forrásokat jelent, milyen károsan is hathat egy vállalkozásra, egy cég életére. Kiss László jegyzete.

Felvázol egy esettanulmányt, amiben egy ígéretes ötletre és termékre alapuló szolgáltatás szépen fejlődik, és épp, amikor egy fordulattal változtatniuk kellene, valóban sikerre vinni, amit felépítettek, megnyernek egy jelentősebb pályázatot.

Innentől kezdve megbicsaklik az ív, a cégvezetés, a tulajdonosok már inkább arra figyelnek, hogy lehetne a következő pályázatot is megnyerni, és nem arra, hogy újabb erőfeszítésekkel a piacon, a valódi teljesítménnyel alapozzák meg a jövőjüket.

Széchenyi óta tudjuk, hogy a hazai vállalkozások egyik legnagyobb gondja a tőkehiány. Kevés olyan honi cég van, amelyik akkora tőkeerővel rendelkezzen, hogy ne legyen gát bármely fejlesztés fedezete. De egyébként az a normális, ha a mai gazdaságban mindezeket az erőfeszítéseket a bankok hitelezik, működik a természetes gazdasági körforgás.

Most nem arról akarok értekezni, hogy ez a körforgás, a bankok partnersége a termelő cégekkel miért is nem működik rendesen jó ideje nálunk – sok eredője van ennek, a tulajdoni szerkezettől, a válságtól kezdve a hazai politika barátságtalan magatartásáig. Ráadásul a bankok a mi pénzünket helyezik ki, amit betétként odaadunk, oda nem tehetik, ahol nem látják biztosítottnak a megtérülést.

No de egy állami megrendelés vagy eu-s pályázat az egész más. Ott nem ilyen szőrösszívűek, lazábbak jóval a feltételek. Könyvelő ismerősöm mondja, hogy rálát egy tucat úgynevezett „eu-s” cégre, amely valamely pályázati rendszerből él vagy eleve arra jött létre. Bukni fognak – mondja –, ahogy elfogy a lóvé, mert nem piacképesek és/vagy nem elég jó, amit csinálnak.

És itt kapcsolnék vissza az eszmefuttatás elejére: a be­áramló eu-s milliárdok egyrészt áldásos hatására, másrészt arra, ahogyan ez eltorzítja a gazdaságot. Nagyon kíváncsi leszek rá, ha megérem, hogy 2020 után hány olyan cég fog lepadlózni, amik így vagy úgy, de ebből ez eu-s pénzfolyamból éltek, vagy egyszerűen a mozgatásából, vagy mint felhasználók, akár a kalauzhalak a cápa lemorzsolódó reggelijéből.

Hány olyan cég és megvalósult fejlesztés lesz, amiről kiderül, életképtelen, fenntarthatatlan, valójában nincs helye a piacon, valódi igény és kereslet nem áll mögötte.

Láttam jó pár pályázatot, amiben persze nagyon részletesen ki kellett fejteni, az adott fejlesztés hogyan is fog majd a saját lábán állni. Forgalmak, bevételek, költségek. Nos ez a rész volt általában a gátlástalan kamu terepe. Soha nem látott látogatóhadak, vevők, fizető felek. A papír mindent kibír.

Ha úgy veszem, a sokszor joggal kipécézett látványberuházások, a főterek, a kilátók, a sétautak leg­alább majd ellesznek valahogy, míg szét nem eszi őket az idő. De a cégek, intézmények embereket, munkahelyeket, adóbevételeket jelentenek.

Az igazság pillanata könyörtelenül eljön, és igen fájdalmas lesz…

Kiss László








hirdetés