A tutit keresve

Akt.:
A tutit keresve
Ez a kátyú téma olyan, mint a tavasz: mindig eljön, beköszönt. Annyi különbséggel mindenképpen, hogy a tavaszt március közepén már várom, míg a kátyúkat hanyagolnám. Leginkább az autóm, amikor ismeretlenebb helyen esőben autózva belerongyolok, mert hiába figyelek és kerülgetem a több helyen tankcsapdának látszó gödröket, nem adja ki… Az azért ideg, ami ugye nem jó az egészségnek. Juhász-Léhi István jegyzete.

Ami jó, hogy évente kátyúznak, van rá garancia is – Miskolcon legalábbis – és GPS-pontokon is jelölik az úthibákat. Érdekes viszont, hogy vannak olyan helyek, hogy centiméterre pontosan ugyanott nőnek ki a kátyúk.

Évről évre. Az egyetlen unokabátyám szerint azért van így, hogy ne legyenek munkanélküliek ezek az útépítő emberek, hiszen mi lenne, ha egyszer rendesen megcsinálnák végre? Nem lenne meló, és le kellene dobniuk a szurokszagú nadrágokat. Hiszek Péternek. Bölcs, világot látott ember, ráadásul két héttel idősebb is nálam.

Azt is mondta, hogy szerinte kísérleteznek azzal az összetevőkkel, ami lassan tuti lesz. „Petike! Svájcban vagy Ausztriában mégis hogy csinálják akkor?” – kérdeztem legutóbb. „Ott nem kátyúznak! Ott megépült az út és úgy van” – jött a válasz.

Tudom, hogy nem ilyen egyszerű, de azért jó lenne lassan a tuti összetevőkre rátalálni…

Juhász-Léhi István


Készítsük el együtt a megyei kátyútérképet!

Miskolc – „Kátyú és veszélyes aszfaltdarab a tapolcai elágazásnál.” Egy cím az elmúlt időszakból.








hirdetés