A gombot dörzsölve

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: martfu.hu
Ennyi év távlatából most már elárulhatom: voltak olyan hetek, amikor kéményseprő szerettem volna lenni. A fekete ruha mint kedvelt ruhadarab máig megmaradt, ám leginkább az hozott izgalomba, hogy az emberek miért keresik magukon a gombot, hogy majd aztán azt megtapogatva elernyedve mosolyogjanak. Juhász-Léhi István jegyzete.

A kéményseprést később egy nagy dobozos autó húzta át. Narancssárga volt és egy kis lépcsőn álltak rajta hátul. Húúú! Na, ez az! Ez kell nekem! Ilyen a szerelem…

Elképzeltem, hogy mindenki engem irigyel, én pedig büszkén integetek vissza. Édesapámnál arról is érdeklődtem: nem lehetnék-e kéményseprőként kukás? Ötévesen mindent meg lehet oldani, nem? Aztán nagymamámnál ástam a kertben, nyilván mint régész.

Attila hun királyt kerestem, nem igazán zavart, hogy az Isten ostorát nem egy sátoraljaújhelyi családi ház udvarán temették el. Később – három nap múlva – átgondoltam mindent és megtaláltam életem célját.

„A foci-vébé döntőjében én akarom rúgni a magyar válogatott győztes gólját” – jelentettem ki édesapámnak.

„Nekem mindegy, csak tanulj és olvass! – így az öreg. Így aztán neki is köszönhetem, hogy egy kicsit minden lehetek e sorok mögött megbújva, a gombomat dörzsölve.

Juhász-Léhi István