1972

Akt.:
Hans-Dietrich Genscher
Hans-Dietrich Genscher - © Fotó: daserste.de
Meghalt Hans-Dietrich Genscher, a világpolitika valaha élt egyik legelismertebb külügyminisztere, aki az egykori Német Szövetségi Köztársaságban tizennyolc évig vezette tárcáját. A kivételes képességű kormánytagra ráragasztották a sárga mellényes jelzőt, zakója alatt ugyanis szinte mindig ilyen színű ruhadarabot viselt. Kolodzey Tamás jegyzete.

Genscher emlékére és tiszteletére érdemes felidézni az 1972 őszén történt eseményeket: akkor zajlott a müncheni olimpia, és jött a híres-hírhedt túszdráma: palesztin terroristák izraeli sportolókat ejtettek fogságba az ötkarikás faluban.

Willy Brandt kancellár Hans-Dietrich Genschert jelölte a tárgyalók élére, és azok a képek bejárták a világsajtót. Az akkor még „csak” belügyminiszter egy erkélyen alkudozott a merénylőkkel, akiknek mindent felajánlott annak érdekében, hogy a játékok folytatódhassanak.

Először sok pénzt és szabad elvonulást ígért a versenyzőkért cserébe, de mivel húzása nem jött be, később saját magát, vagyis az életét ajánlotta fel a fegyvereseknek. A kiszabadítási akció végül, mint ismert, majd’ húsz ember életébe került, Genscher pedig az egyébként sikeres pályafutása legnehezebb óráinak nevezte a hajdan történteket.

Szóval hiába volt sikeres külügyér, mégis belügyminiszterként vonult be a halhatatlanok közé.

Kolodzey Tamás








hirdetés