Jegyzet: Nem mese

Jegyzet: Nem mese
A mese világához hasonlította Áder János államfő a családi életet, amely küzdelmes, kalandos, próbatételekkel teli, mégis a jó, a szép és az igaz mozgatja, a tisztességes szándék motiválja. Hegyi Erika Jegyzete

Tette ezt azon a jubileumi ünnepségem, ahol a Nagycsaládosok Országos Egyesülete ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Mi azért tudjuk, hogy ez nem egészen igaz. Mármint a köztársasági elnök mondatának második része. Mert nagyon is gyakran hallunk családon belüli erőszakról (és az ehhez kapcsolódó parlamenti vitáról), éhező, megkínzott, nem ritkán halálra vert gyerekekről. Aggasztó sorsú, több gyermekes családokról, és telt házas gyermekvédelmi intézményekről.

Ezek persze a legrosszabb történetek, de az átlagcsaládokra is igaz, hogy azok a szülők, akik ma Magyarországon 4-5-6 gyermeket vállalnak, egyben a szegénységet is vállalják. És bár sok olyan intézkedés született az utóbbi években, melyek a gyermeknevelés anyagi terheit próbálják meg enyhíteni, mégsem old meg minden problémát. Az persze igaz, hogy az egymást szerető emberek családja átvészeli a bajokat, mert egymást segítve könnyebb, mint egyedül, de a célhoz vezető út gyakran lemondásokkal, éhezéssel, tanulás melletti munkával van kikövezve. És nem mindig végződik a mese úgy, hogy a szegény legény elnyerte a fele királyságot.








hirdet�s