Jegyzet: Mák(ony)

Jegyzet: Mák(ony)
Jegyzet: Mák(ony) - © Fotó: Getty Images
Pozitív lett egy kínai autós drogtesztje, miután olyan tésztaételt fogyasztott egy vendéglőben, amelyet titokban őrölt mákgubóval „bolondítottak meg”. Csak nagy nehezen sikerült tisztáznia magát a kábítószer-élvezet vádja alól, és az is kiderült, hogy a vendéglős ópiáttartalmú ételekkel akarta függővé tenni vendégeit az éttermétől. Szalóczi Katalin jegyzete.

Nincs ez nagyon másképp – az idei utolsó – választás előtt sem. Nincs az a nyilvános esemény, pláne tömegrendezvény, amelyet fel ne használnának arra, hogy belecsempésszenek némi korteskedést, legyen szó vár- vagy homokozóavatásról, főzőversenyről vagy helybéli nemzetközi fesztiválról. Ismerek olyan polgármestert, aki éveken át legfeljebb végigvonult a tömegen, mindössze egy-egy „kitüntetettnek” nyújtva kezet, most képes a színpadon ropni, eddigi magát meghazudtolva… Ugyanakkor igaz az is, bármiről is legyen szó, a beszélgetők perceken belül meglelik benne a politikát. A kínai hírt kommentelők is egyszer csak oda lyukadtak ki: „Ne a mákot, tiltsák be inkább az összes, parlamentben ülő politikai pártot!”

Azt hiszem, sokan vagyunk úgy, hogy várjuk már a teszt­eredményt, dőlne el végre, mennyi volt a mák, s mennyi a mákony a tésztán..

– Szalóczi Katalin –