Jegyzet: Kórházváros a városban

Jegyzet: Kórházváros a városban
A kereszteződésekben eligazító táblák, nyilak a sebészet, szemészet és a GYEK irányába. Névtelen utak, sétányok. Nem sokáig. Ideje, hogy az arra érdemes orvosok, gyógyítók és ápolók nevét megörökítsék. Szántó István jegyzete.

Egy hatszor hatos fekete-fehér kis fotó az egyik legbecsesebb emlék apámról. Egy oszlopos épület előtt parkoló Pobedára könyökölve mosolyog a kamerába. Feltételezem, hogy az ötvenes évek vége felé készülhetett, amikor a terményforgalmi vállalat kiköltözött az elhagyatott laktanyába, a későbbi megyei kórház egyik legrégibb pavilonjába. Jól látni, hogy a kocsi mögötti vakolatlan ház nem egy építészeti remekmű. Rabok húzták fel a falakat. Apám keserédesen, csillogó szemmel néz a távolba. Aligha gondolja, hogy ez a magas ház második emelete nem sok jót tartogat számára. Nem sokkal később, 48 évesen itt lesz élete végállomása. Alig tizenkét évesen élem meg a tragédiát. Hogy innentől a Szentpéteri kapui megyei kórház, mint valami jót és rosszat, szörnyűt és reményt keltő nélkülözhetetlen biztonságot nyújtó intézmény életem részévé váljon. Édesanyám műtéte után a földszinti ablakban csimpaszkodom, onnan lesem az ébredését. Prónay Gábor professzor mind családi orvosunk vesémbe lát – tudja, hogy a tükrözést nem nekem találták fel. Vas és Tass főorvosok felismerik, esetemben a betegségtudatot kell eloszlatni. A szép emlékű Kónya főorvos méltányolja az alkalmi klausztrofóbiám – felszívott fecskendővel a rendelő előtt vár. Szakács Gábor főorvos varázslatosan gyorsan, harmincon túl foszt meg a begyulladt mandulámtól.

Jut eszembe minderről, hogy immár csaknem 55 esztendős a megyei kórház. Az a gyógyító komplexum, amelynek az út menti főépülete szinte meghatározza az egész városrész arculatát. Miközben maga a kórház dinamikusan, töretlenül épült, bővült pavilonról pavilonra, közben az elmúlt évtizedekben folyamatosan cserélődtek a komplexum szellemi energiáját adó gyógyítók. A főépület titkársági folyosóján véget nem érő arcképcsarnok. Orvosok. Csiba Gábor főigazgató szinte valamennyit ismeri, ismerte. Műtősfiúként kezdi. Letakart hordágyakat tologat a proszektúrára, végigjárja a szakmai szamárlétrát. Tenyereként ismeri a városrésznyi komplexum minden szegletét. Senkit nem ér meglepetésként, ha összefutnak vele valamelyik kezelő alagsorában vagy az intenzív folyosóján. Irigylésre méltó helyismerete emlékeivel párosulva kórháztörténeti kuriózum. Hivatali ablakából naponta változik a panoráma. A laktanyának szánt épülettömbök közötti gyakorlótér eltűnőben. Ahol nemrég még betegek és a látogatók sétálgattak, ahol az akrobatikus mókusok produkálták magukat a fákon, most egy csúcsszuper kórház magasodik. A Csillagpont, a jövő klinikája.

Leltározom, a belgyógyászaton, a traumatológián, a kardiológián az új intenzíven és a rehabon is voltam. A kerítéshez közeli szülészetet ki ne felejtsem. Itt kapják ki az unokámat az utolsó pillanatokban. Egy rozsdásodó inkubátorban kapálózik, majd fésülni kezdik. Nagy baba, egy hirtelen kézmozdulattal mérgesen mindent leseper a pelenkázó asztalról. Ez az a pillanat, amiért érdemes élni. Innen alig pár száz méter a kardiológia és a belgyógyászat. Ahol nekem is kijut a szentpéterközeli állapot. A kaszárnyaszerű épületek közötti névtelen utak derékszögben keresztezik egymást a kórházvárosban. Ezen jutok el a rehabig. A huzatos mentőből fekve csak a csurgó esőt és az ablakszemeket látom. Ebből kombinálom ki, hol vagyok, hová visznek. A hatágyasból három hétig lesem a nyüzsgő forgalmat, a reggeli, délutáni csúcsot, a mentők cikázását, halkuló szirénázását.

Kórházváros a városban. A kereszteződésekben eligazító táblák, nyilak a sebészet, szemészet és a GYEK irányába. Névtelen utak, sétányok. Nem sokáig. Ideje, hogy az arra érdemes orvosok, gyógyítók és ápolók nevét megörökítsék. Szavaznak a kollégák, javaslatot tesznek a volt páciensek, munkában a kollektív emlékezet. Mint gyakorló beteg és örökletes hipochonder, hosszú a listám. A néhaiak, az élők keverednek. Aszódi György, akivel életemben először találkozhattam, Mikler Csaba életem megmentője, Kaló Emil, Stefán János, Valikocs Attila, Barkai László, Mátyás Lajos, Benkő Bertalan, Kassai László, Kocsis István, Újszászi László, Juhász László, Berkő Péter, Nagy Kálmán, Velkey László és Peturi Erzsébet, Betti nővér és még sokan mások. Sugárútra, térre, sétányra és sikátorra méltóakat sorolok magamban. Remélem, akit kihagytam, mások, hozzáértőbbek beszavaznak.

Most jövök rá, hogy a nevük megörökítésére érdemes szellemi elődök számához képest milyen kicsi is ez a kórház.

– Szántó István – 


Jegyzet: Na, ki vagyok?

Szia, nem ismersz meg? Na, ki vagyok? Maradj, ne mondd meg! Már a nyelvemen van. Köpd ki! Közben az elmeszesedett agyi erek pluszmunkában dagadoznak. Majd feladom. Mi is lenne velünk, a futó idővel szinkronban dolgozó felejtés áldása nélkül? Nincs olyan kapacitású hús-vér adathordozó, amely gond nélkül raktározná egy emberöltő örömeit, bosszúságait, vélt vagy valós sérelmeit. Törölni kell a rosszat még azon áron is, hogy nem menthetünk meg mindent a jóból, szépből. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Az elveszett kurblis telefon

Kilencvenen túl nem szokás focizni. Tudta ezt Dévainé Wertheimer Manyika is, de minden hiába. Gurult felé a pötytyös labda, és a vékony elöregedett lába mindenről megfeledkezve önkéntelenül passzolt. A szerencsétlen sportbaleset, Manyika halála egy apró, de jelentőségteljes korszakváltó, sorsforduló a miskolci belváros legismertebb közében. Abban, amely a Széchenyi út 59-es számú háztól Veres Katiék lakásáig tartott. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Az elnök kegyelméből

Tekintélyt parancsoló városházánk lett. Emléket állított magának a miskolci tervező. A monumentális, plázaszerű bejárat és a magasodó harangtorony vagy bástya jól mutat. Nekem tetszik az új főbejárat felőli hosszú tágas előtér. Nehéz lehetett az ódon vastag falú épületegyüttest egybedolgozni az új szárnnyal. Úgy, hogy harmonizáljanak. Végül is sikerült. Ám a térről akárhányszor pásztázom végig, mindig megakad a szemem az első emeleti sarokerkélynél. Csak néhány percre, hogy az emlékeim tengerében megmártózzak. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Capri a légyottra

A Capri cukrászda mesterien hajlított neonbetűi akkoriban ütötték a gipszből formált stukkókat, címereket. A világvárosinak tetsző vibráló fények nem illettek az egyszintes házhoz. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Az ecetfák városa

Sose gondoltam volna, hogy hat évtized után is találok még felfedezni valót Miskolcon. Ne tessék legyinteni. Csupán egy csodatevő drótszamárra és egy olyan filozofikus, semmire sem jó két órára volt szükségem. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Sanyi megöregedett

Mindenkinek vannak rossz napjai. Olyan, amikor józanul magunkkal is összeveszünk, s haragszunk az egész világra. Sanyi kifogta ezt nálam. A borongós fülledt reggelen lejmolni próbált a Derkovits utca sarkán. Letört fogait mutatva mentegetőzött, hogy nem Ferrarira gyűjt. Az első nem után röstellve váltok. Itt az alkalom a háborgó lelkiismeretem megnyugtatására. S háromszor annyit számolok le – Kovács Sanyinak – mint amennyit úgy jó negyven esztendővel rendre lealkudtam tőle. Jól megnézem a szerencsétlent és kiolvassuk egymás gondolatait. Turkálok az emlékeiben. A közösben. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Volt egyszer egy István malmunk

Bár még állnak a hajdani István gőzmalom falai, vasbeton silói, de már látni az agóniát. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Demonstrál a vándorköszörűs

Az Ady híd napos oldala ez az alig háromszáz méteres szakasza kikerülhetetlen. Vajon van e olyan bennszülött, aki még soha nem járta végig ezt. Gyermekként elég gyakran erre felé húzott mamám kézen fogva a piacra. Igen húzott. Muszáj volt, mert egymást érték erre a csodás látnivalók, ami bámészkodásra kísértett. Ha most közösen újrajárjuk, ne hagyják ki, amit kifelejtek jó szokásuk szerint nyugodtan olvassák a fejemre. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Beszól a postáskisasszony

Bőségesen bespájzoltam a régi képekből. Egyre nehezebb a válogatás. Magamnak sem tudom megmagyarázni, hogy mikor miért s hová kormányozom gondolataimat a múltba. Jöjjön a Hősök tere. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Mikor tavaszodik Tapolcán?

Óh, azok a nyolcvanas évek! Messze még a rendszerváltás, mégis úgy érzékeljük, hogy már semmi sem a régi. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Nejlon Klárika zizegő inge

Hihetetlen, de a miskolci belváros struktúrája csaknem egy évszázadig változatlan volt. A nyolcvanas évek végéig megőrizte a második világháború előtti profilját. Annyi különbséggel, hogy a privát boltokat szocialista megőrzésre valamennyit államosították. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: A sivár karámtól a blaskás fecskéig

Szelektáltam a régi tapolcai képek között. Találtam néhány strandosat, olyanokat, amelyeken lubickolók mosolyognak a kamerába. Látszanak a fecskén fityegő ruhatári blaskák és remekül tanulmányozható a hatvanas évekre jellemző katonásan egyen fürdőruhadivat. Szántó István jegyzete.

Nézőpont: A frászt hozó filteres vaku

Az én kisfalum a villanyrendőr környéke volt. Miskolc szíve, ütőere, ahol a városi élet pulzált. Találkozzunk a sarkon! Kinek jutott volna eszébe erre más, mint azt alsó képünkön megmerevedett forgalmas kereszteződés. Itt futottak össze a barátok, barátnők, itt ismerkedtek az ismeretlenek, ez a volt a világ közepe. Számomra ez a fekete- fehér kép is némán regél. Arról, amit láthatunk, de arról is, amiről már csak mi tudunk. Az évszám legyen 1966 vagy 1968. Tökmindegy. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Egy elvetélt Nobel díj

Vannak olyan személyes titkok, amelyeket nem őrizhetünk örökké. Kikívánkoznak belőlünk. Vajon van e értelme annak csaknem félévszázad elteltével, hogy a nyilvánosság elé tárjuk, miként gáncsolta el az ostoba politika egy miskolci fiatalember nemzetközi karrierjét. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Hruscsov plusz kalapja

A gondos szerkesztő kalapot varázsolt a pártfőtitkár kopasz fejére. Persze, hogy ügy lett belőle. Nem nagy, de… Szántó István jegyzete.

Jegyzet: A történelem mókuskerekében

Árulkodó fotó. Újkori történelmünknek talán az egyik legizgalmasabb pillanatát sikerült megörökíteni. Pontosan 1990. október 26-án déltájban kezdődött az első magyar taxisblokád. Előzménye, utóélete lerágott csont. Egyszer még a magyar történelemkönyvekbe is bekerülhet, mint a zsenge hazai demokrácia első próbatétele. Szántó István jegyzete.

Nézőpont: Ha kimegyek az ócskapiacra…

A hetvenes évek már a farmerekről és az orkánkabátokról szólnak. Ebben a seftben már magam is profi voltam. Szántó István jegyzete.

Nézőpont: Brékó-brékó, itt a 807!

Mindenkinek van egy gyengéje. Nekem gyógyíthatatlanul a távolba beszélés jutott. Ám amíg a madzagra húzott cipőboxos dobozoktól eljutottam az okostelefonokig, rögös volt az út. Úgy a nyolcvanas évek legelején fedeztem fel a német katalógusokban az első CB-rádiókat, amelyek képesek voltak akár 15-30 kilométert átívelni – Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Guszti bácsi beretváját fente

Ez a miskolci utcarészlet a színháztól a könyvesboltig kitörölhetetlenül belém rögzült. Kismilliószor jártam le így nem csoda, ha visszatérő álmaimban is szerepet kapnak. A 31. szám alatt máig is megmaradt a Miskolci Fodrász Szövetkezet üzlete. Ez volt Guszti bácsi birodalma vagy három évtizeden át. Ő volt az első mester, övé volt a bejárattól balra az első szék birtokosa. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Csillagvizsgálók

Ha meg tetszenek nézni, senki sem áll üres kézzel. Mindenkinek jutott egy kis üveg, ha más nem, egy Diána nevezetű sósborszesz, amit „jobb társaságban” denának becéztek. Szántó István jegyzete.
A kamera rájuk fókuszál, mégsem pózolnak. A négy rendőr egyszerű természetességgel teszi a dolgát, rá sem hederítnek a fotósra. Bűnügyi tudósítóként név szerint ismerem őket. Sejtem a kép történetének előzményeit is. Szántó István jegyzete.
Mit keresett Nyikita Szergejevics Hruscsov Miskolcon 1964 áprilisában? Valaki biztosan tudja, hogy 1956 októbere után alig pár esztendővel a szovjet pártfőtitkár miért éppen Borsod megyébe látogatott? Jómagam még az iskolapadot koptattam, amikor futótűzként terjedt a hír, hogy Miskolcra jön Hruscsov. Szántó István jegyzete.
Esküdni mertem volna, hogy sosem volt villamosmegálló a Kossuth utca sarkánál. A lenti kép tanúsága szerint tévedtem. Mit nem adtak volna ezért a fotóért, amikor az ottani telefontársaság marketingesei egy plusz megállóért sírtak a Zöld Nyíl beruházás tervezőinél. Fizettek volna a T-Home-ot hirdető járdaszigetekért. Kérésüket azzal utasították el, hogy ezzel sűrűn lennének a megállók. Úgy, mint a hatvanas években. Szántó István jegyzete.
Közben a szállóban zavartalanul folyik az élet. Vannak illusztris vendégek és egyórás szobabérlők. Szántó István jegyzete.
Sasszemű kollégánk a Szentpéteri kapuban lakott. Próbálom rekonstruálni annak a hetvenes évekbeli nyári nap reggelének a történéseit. Ágotha Tibor fotóriporter munkába menet gondolt egyet és felkéredzkedett a húszemeletes ház tetejére. Szántó István jegyzete.
Csodákra képes egy megsárgult kép. A fotográfus a sarkon álló Borsodi Szénbányászati Tröszt tetejéről exponálhatott a miskolci Szeles utcára a hatvanas évek végén. S bár térképszerű a táj, egyetlen ránézésre kezdődhet az asztaltáncoltatás. Ezernyi emlékem kötődik ehhez a városrészhez. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: A háborítatlan szoba titka

Amikor a görög kommunista hős Nikosz Beloiannisz összefutott a Magyar Tanácsköztársaság politikai biztosával, Korvin Ottóval Miskolcon. Akkoriban készülhetett ez a kép talán a hetvenes évek derekán. Ehhez sztereóban kellett lebontani két egymással szemező két régi belvárosi házat. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Nagyot álmodott a vándor üveges

Az alábbi kép a fiatalon elhunyt Ágotha Tibor fotóriporter műve. Pontosan 1970-ben készítette a miskolci Ady hídnál. Tibor mesterien örökítette meg a soha vissza nem térő pillanatot. Hiszen igazából az üveges tót már akkoriban is olyan ritka volt, mint a biciklivel utazó vándorköszörűs vagy házaló esernyős. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: Zugtévézés a lottóházban

A miskolci panelkorszak kezdetén valóságos paradicsomnak tűntek ezek a tágas, aránylag magas beltéri lakások. Szántó István jegyzete.

Jegyzet: A középkor lehelete

Mi miskolciak félszavakból is megértjük egymást. Számunkra egy Sötét kapu létezik. Az az egy, amely összeköti az Avas felől leereszkedő Rákóczi utcát a Széchenyi úttal. Ha valami állandóságot keresnék, a változó mikrovilágunkban ennél biztosabbat aligha találnék. Nem tudok úgy átmenni ezen a dufarton, hogy meg ne érintsen a középkor lehelete. Tűző nyári napokon is sejtelmes hűs árad a nyitott árkád alatt. Szántó István jegyzete

Jegyzet: A levegőbe röpített Székelykert

Ez az egyetlen fotó számolatlanul ontja az ihletet. A Kossuth utcai iskolában jártam hét évig így kitörölhetetlenül emlékszem erre a városrészre. A Pátria ház helyén évszázadokig állt a Béke étteremnek átkeresztelt Székelykert az egyemeletes ódon ház földszintjén. Hazafelé ballagva beláthattam a széles üvegablakokon át a szerény vidéki vendéglőre hajazó sörözőbe. Estefelé pedig már korán kihallatszott a cigányzenészek hangolása. Ez az inkább vendéglő, mint étterem szerves része volt a városrész búfelejtő múlató negyedének. Ez volt a legpuritánabb, hűs boltíves kistermeivel a leghangulatosabb szórakozóhely Miskolcon. Szántó István jegyzete

Jegyzet: A letarolt zsidófürdő

Mitől híd az Ady híd? Már a kérdésen is fennakadt az unokám, mint, a városunkba látogatók közül sokan mások. Majd megmutattam a cikk alatti régi képet, amelyen még szabadon patakzik a Pecze a Szinvába. A hídon suhanó Nísa, Polski Fiat, Moszkvics és Trabant pedig jelzi, hogy a hetvenes években készülhetett a fotó feltehetően annak a háznak az erkélyéről, amelynek utcai frontján csaknem mindig ruhás üzletek voltak. Szántó István jegyzete

Jegyzet: Béke téri vurstli

Nehéz úgy elsétálni a Búza tér mellett, hogy ne jusson eszembe a mostani dzsumbuj hatvanas évekbeli arculata. Az egyszerű földes grund a görög katolikus templom előtt ahol egymást váltották az állatvásárok és az utazó cirkuszok. Sokszor megesett, hogy a szegényes sátrakból kihallatszott az elefánt trombitálása vagy az oroszlánüvöltés. Tinédzserként irigyeltem az idősebb barátaimat, akik egy-egy jegyért egy állónapot robotolhattak a sátor felállításánál s segédkezhettek a tevék etetésénél. Szántó István jegyzete

Jegyzet: Klónozzuk a villanyrendőrt

Az öregség legbiztosabb jele, ha már mindenről eszünkbe jut valami. Miskolc legjellegzetesebb létesítményéről, a villanyrendőrről a képünkön látható emeletes vaskalitka képe ugrik be mindannyiunknak. Szántó István jegyzete








hirdet�s