Játsszunk a jövő regiszterein is!

Akt.:
Játsszunk a jövő regiszterein is!
Miért is ne lehetne Miskolcon orgonafesztivál? Minden adott hozzá. Csak akarni kell. Kiss László jegyzete.

Szaladj hátra, nézd meg, Danyi nem aludt-e el – mondta kissé idegesen nagyanyám. Danyi harangozó volt a mezőcsáti templomban, s mint addicionális szolgáltató fújtatott is az istentisztelet alatt. A régi orgonákat, mint Mezőcsáton egykoron, egy lábbal működtetett fújtató táplálta levegővel, amitől megszólaltak a hatalmas sípok. Úgy kell elképzelni ezt a szerkezetet, mint egy kis szobát, aminek a padlója billeg: ezt kell jól megfogódzkodva lábbal taposni, nyomni, ezzel levegőt juttatva a sípokba, hadd zengje az orgona is teli tüdővel Isten dicsőségét.

Ha Danyi elaludt némi alkohol okán, amely valahogyan belehatolt a szervezetébe, nagyanyám hiába nyomkodta a billentyűket, pedálokat, nem szólt a termetes hangszer. Ezért én voltam az ébresztő automatika. De hát a hívek elnézték a kisebb technikai bakikat, mert az orgona az olyan gyönyörűen szólt, a mély regiszterek megrezegtették még a lábtartó deszkát is a padokban ott lenn. Elvarázsolt már akkor is az orgona maga. Egyrészt azért, mert olyan odaülni a padjára, mint egy csatahajó vezérlőpultjához – mintha az egész világot irányítanák a billentyűk, gombok, rudak. Másrészt lenyűgözött, ahogy egyetlen mozdulatra hol finom fuvallatra emlékeztető lágy hangok szólaltak meg, hol beleremegtek a méteres kőfalak. Talán nincs még egy klasszikus hangszer, amely egyszerre művészet, varázslat, áhítat és egyszerre kifinomult technológia, mesterség, építészet és kézművesség. Biztos meg lehet kitűnően tanulni úgyis orgonán játszani, hogy nem ismerjük építésének, működtetésének minden titkát. De valahogy nekem ez a hangszer más. Már csak azért is, mert minden orgona, mint az ember, egyedi példány. Két egyforma nem létezik.

Nem gondoltam volna, hogy életemben még egyszer így fogok találkozni az orgonával – és orgonaművésszel. Sok Múzsa díjas volt már, akiknek különösen örültem, de talán most ez különleges alkalom. Nemcsak azért, mert egy páratlanul tehetséges miskolci fiatalember kaphatta a díjat, és történetesen orgonaművészről van szó, aki értő restaurátora is a hangszernek, hanem mert nekem Miskolc az orgonák városa is.

Nem tudom, végiggondolták-e már, hány gyönyörű orgona szólalhat meg ebben a városban. Nem kevés közülük az, amelyeken híres művészek játszottak rendszeresen. Lehotka Gábor, a nagy klasszikus visszatérő vendége volt az ősi avasi templomnak, de a ma virtuóza, Varnus Xavér is megfordult már sokszor városunkban. Nem bírom megállni, hogy ne írjam le: itt áll egyelőre félkészen, üresen, egy lyukra futtatott fejlesztés eredményeként a hajdani egyetemi fűtőmű hatalmas terme. Vajon miért ne épülhetne be ide az az orgona, amely nagyobb a budapesti Művészetek Palotájában hallhatónál, s amelyet Szabó Balázs szétszedve hazahozott külföldről? Miért is ne lehetne Miskolcon orgonafesztivál? Minden adott hozzá. Csak akarni kell. A legfontosabb tényező is megvan: egy tehetséges, hozzáértő, elkötelezett miskolci polgár. Álljunk mellé, és hozzunk létre valamit, ami újabb hagyományt teremthetne, amire évszázadok múltán is úgy emlékeznének, mint ahogy egy billentyűnyomásra megszólal élően, elevenen a több száz éves orgona is.

– Kiss László –








hirdetés