Játékok

Akt.:
A gyerek talán a legcsodálatosabb találmány a Földön. Egy parányi sűrített világ. Egy olyan összetett aggyal, amelybe a ma létező világ összes információja bezsúfolható úgy, hogy maradjon ott még bőven hely. Egy újszülött képes a világ bármely nyelvét tökéletesen elsajátítani, annak valamennyi egyéni, a többi nyelvtől különböző hangzójával együtt. Bánhegyi Gábor jegyzete.

Mert a gyereknek lételeme az utánzás, a világ leképezése, amelyben egy jó darabig a szülők jelentik magát a megismerhető világot. Az ő normáik, az ő szokásaik, a cselekedeteik jelentik az egyetlen normát, a fősodort, amelyek mindegyik apró szelete íratlan szabállyá, követendő példává válik a gyermeki agyban anélkül, hogy az végigmenne bármilyen kontrollon, hiszen mihez is lehetne hasonlítani, és ha mégis, mit tud egy idegen jobban, mint apa vagy anya. Mindezt meg is mutatják már kora gyerekkorban lételemükben, a játék során. Egy óvodában nem kell megkérdezni, mit csináltok otthon, mert a gyerek kérés nélkül is megmutatja. Meséli egy óvónő, náluk a legtöbb kisfiú azt játssza, megy dolgozni közmunkába, a lányok többsége fogja a játékkockát, füléhez emeli, és az alkalmi telefonba belecsicsergi édes hangon: szia, most megyek szülni. Egy adalék ahhoz, hogy Magyarország jobban teljesít.

Bánhegyi Gábor



Sporthírek






hirdetés