Hosszú lesz

Hosszú lesz a téli szünet néhány szülőnek és a gyerekeknek. Különösen akkor, ha otthon nincs elég ennivaló, és a településen nem lesz ingyen ebéd. Bánhegyi Gábor jegyzete.

Mert vannak olyan szegletei az országnak, ahol a településen egyetlen foglalkoztató van, az önkormányzat, amely csak közmunkát tud biztosítani, és se közel, se távol nincs más munkahely. A közfoglalkoztatásból pedig nemhogy nem gazdagodott meg senki, de akad olyan vélekedés is, hogy ez a bér az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez kevés. Ahol pedig a keveset kell beosztani, ott mindenből kevés jut, adott esetben kenyérből is. Az ilyen családoknál áldás az óvoda és az iskola, mert a gyerekek legalább ott esznek, az uzsonna utáni kevéske vacsorával csak kihúzzák másnap reggelig a gyerkőcök. Mondta is a kormánypárt egyik vezető politikusa, Magyarországon nincs éhező gyerek, mert az iskolában háromszor kapnak enni.

Ez egy kicsit igaz is lehet, de most jön több mint két hét, amikor zárva lesz az iskola, a gyermekgyomor azonban már csak olyan, hogy korogni kezd, bármennyiszer is mondják neki, Magyarországon nincs gyermekéhezés. Mert attól, hogy valamit sokszor mondunk el, még nem válik sokkal igazabbá, ha először sem volt az.

– Bánhegyi Gábor –