Fordulat

Akt.:
Vlagyimir Putyint újra felértékelték a nagyhatalmak. Az várható volt, hogy előbb vagy utóbb ismét fontos ember lesz az oroszok mindenható „cárja”, ennek időpontját viszont nem sejthettük. A menekültek siettek a világ legnagyobb országa elnökének segítségére, s ez várható volt. A Krím-félsziget, vagy Ukrajna ügyében már nem bántja a Kreml urát az Egyesült Államok, sőt Anglia, Franciaország és Németország sem. Utóbbiakat ugyanis elárasztották a migránsok, akik – az Iszlám Állam terjeszkedése miatt – többnyire Szíriából és környékéről indultak vándorútjukra. Kolodzey Tamás jegyzete.

Putyint – akit korábban politikai banditának neveztek Amerikában – újra „körülrajongják” a befolyásos döntéshozók azért, mert kimondta: a sokak által gyűlölt Bassár el-Aszad szíriai diktátor még mindig jobb, mint az iszlamista fanatikusok. Akiket el kell pusztítani annak érdekében, hogy az ott élő emberek tízmilliói – miattuk – ne vágjanak neki Európának. A nagyhatalmak eddig semmit nem tettek az Irak és Szíria jelentős részét elfoglaló dzsihadisták ellen, a vészes menekülthullám láttán viszont rájöttek, hogy ezzel öngólt lőttek. Így elhatalmasodott az a nézet, mely szerint az Aszad-rezsim küzd a leghatékonyabban az iszlám terrorszervezet ellen, így nem baj, ha élvezi Putyin támogatását. Nagyot fordult a világ kereke…

Kolodzey Tamás








hirdetés