Cselekedj!

Akt.:
Ha az emberben lakozik egy csöpp felebaráti szeretet, akkor istápolja a gyengébbet, gyámolítja a rászorulót, bátorítja a botladozót, a szerényebb képességűt. Pap Gyula jegyzete.

Ennek szellemében kíván visszafogottságot az első reakció, amikor szólunk a kisebbik kormánypárt irányából érkező javaslatról, amely a helyesen – bár némi csúszással – felismert, a népességfogyást illető tényre próbál gyógyírt találni. Okosan nem teóriákat boncolgatnak, zavaros ideákat próbálnak felvázolni, hanem rögtön – mintegy a közepébe vágva – cselekvési tervvel rukkolnak elő. Tudom, hogy az olcsó poénok, magas labdák kedvelői majd szétalázzák a szép nevű „népesedési megbízott” frappáns nóvumát, felhorgadnak az abortusz korlátozásának, a béranyák, örökbefogadások ötletsziporkáit semmibe véve. Kár pedig a hőzöngés, mert „ha minden jól megy”, egy tapasztalt, széles látókörű testület veszi majd úgyis górcső alá a felvetéseket és egy elengedhetetlen össznépi konzultációt követően dönt majd helyesen.

A javaslatok komolyságát parányit megkérdőjelezi, hogy csak az utolsó sorokban szerepel – de benne van! –, hogy ténylegesen felmérést kellene készíteni a célba vett korosztályról. Nos, ilyenkor szokták mondani az általánosban: fussunk neki még egyszer.

– Pap Gyula –