Jegyzet: Be(le)kötve

Jegyzet: Be(le)kötve
A közelmúltban sajnos saját bőrömön tapasztalhattam, hogy milyen az, ha infúziót kap az ember. Egyszerre többet és több napon keresztül. Szántó Rita jegyzete

Reggel jött a nővér, bekötötte vénába, majd kezembe nyomta a csengőt, hogy szólhassak, ha baj van. És persze akkor is, ha lement az infúzió. Mivel többen voltunk a kórteremben, felváltva figyeltük egymást, és nem csak magunkért, de szobatársunkért is csengettünk, ha kellett. A piros gomb megnyomása után pedig vártunk, és számoltuk a perceket, hogy mikor ér be a nővérke. Volt, hogy tovább is kellett számolnunk, mert valahol máshol dolga volt. Unatkozni nem láttuk.

S belegondolok abba, hogy történt volna mindez, ha a nővérke már nem köthette volna be nekem, nekünk az infúziót. Szépen kivártuk volna, míg a nagyvizit alatt vagy után az orvos egyenként beköti mindenkinek, majd műtét után vagy alatt beszaladt volna, mert lement az infúzió. De tovább is robog, hiszen a kettesben egy katétert kell felhelyeznie, miközben valamelyik betegnek szüksége van egy vénás injekcióra.

Abszurdnak tűnik. Az is. Főleg egy olyan egészségügyben, ahol a betegnek is át kell vállalnia feladatokat, hogy működjön. Lehet, hogy nem éppen szabályos, de a napi munkához, a napi rutinhoz alkalmazkodik. Ha nem így lenne, az már nemcsak a biztonságosságot, de a működést is veszélyeztetné.

– Szántó Rita –

 








hirdet�s