A remény

Akt.:
Az első igazán emberpróbáló napja szombaton volt több ezer kiskamasznak, akik úgy döntöttek, gimnáziumba felvételiznek. Bánhegyi Gábor jegyzete.

Betárazták a tollakat, ceruzákat, szögmérőt, körzőt (hátha kell az is) és legtöbben apával és/vagy anyával együtt elindultak megírni a nagy felmérőt, mennyit sajátítottak el irodalomból, nyelvtanból és matekból. Az egészséges szorongás majdnem valamennyiükben ott volt, hiszen kétszer negyvenöt perc alatt eldőlhet, megfelelnek-e a követelményeknek, vagy másfelé kell keresgélniük. Beültek a padokba, hallgatták a felügyelő tanárokat, mit kell tenniük, lehetőleg hogy osszák be az idejüket. A szünetben kirajzottak a termekből, megkeresték a szülőket, hogy meséljenek, milyen volt a magyar. A rákövetkező negyvenöt perc után pedig ki-ki vérmérséklettől függően magyarázta, könnyű volt-e a matek vagy vérlázítóan nehéz, hogy otthon délután apával, anyával nézzék végig az interneten, mit csináltak jól és mit rontottak el.

Legtöbbjük biztos hallott már arról, a középiskolai tanárok közül hányan elégedetlenek az oktatás helyzetével, de őket most nem ez foglalkoztatja. Ők tanulni akarnak. Addig pedig van remény.

– Bánhegyi Gábor –








hirdetés