Jegyzet: A Hófehérke és a hét törpe május elsejéje

Egy jó barátom szenvedélyes pedagógus édesanyja többször is rendezett 21-22 szereplős Hófehérke és hét törpét. Nem kevés fantázia kellett hozzá, hogy az ismert főszereplőken túlmenően helyet találjon a sztoriban még minimum több mint tíz nebulónak. No de azt ugye nem lehetett megtenni, hogy valaki ne szerepeljen. Mert szerep az mindenkinek járt! Kiss László jegyzete

Mostanság ha kicsit elmélyülünk a gazdasági, társadalmi valóságban, igen jól jönne a mama mint világrendező .Úgy tűnik, kontinensünk nagy gazdasági színpadán lassan szűkülnek az eljátszható karakterek mindössze a hét törpére és Hófehérkére. Egyszerűen egyre kevesebb szerep jut sokaknak a társadalom nagy színlapján, kialakulnak egész széles rétegek, korosztályok, akik nem tudnak sehol sem bekapcsolódni a munka, a termelés világába. Nincs rájuk egyszerűen szükség – vagy másokra jobban. Sokat emlegették még egyetemi tanulmányaim alatt azt, hogy majd egyre kevesebben lesznek a klasszikus termelésben, de sebaj rengeteg új állás, feladat képződik a szolgáltatások terén, hiszen gondoljuk el a modern életben egy öregedő jóléti társadalomban idősgondozók, kertészek, dadusok, ápolók, eladók, szerelők hada kell.

Hát nem így lett. Az egyszerű tömeges nagy képzettséget nem igénylő állások fogynak Európa szerte, mert ahol véletlenül lenne, oda áramlik az olcsóbb munkaerő más országokból. Ahol meg egyszerűen nincs, ott az a helyzet hogy milliók szorulnak ki az értelmes munka minden lehetőségéből. A technológia fejlődése is ellenünk dolgozik: pár fős üzemek jönnek létre, mostanság nem divat már a sokezres gigagyár.

És ez roppant veszélyes folyamat. Ugyanis haszontalannak, eltartottnak, szükségtelennek lenni a legtutibb társadalmi robbanóelegy. Eltelik néhány évtized, és a legtöbb embernek már nincs is mentális visszaút, még ha lenne is munkahely, munka. Sokan szidják a különféle közmunkaprogramokat, de akik ezeket konstruálják, legalább megpróbálnak valamit. Nem kell nagy gazdaság vagy társadalomfilozófusnak lenni ahhoz, hogy eljussunk addig a következtetésig, hogy a jelen és a jövő egyik legnagyobb kihívása hogyan lehet egy országnyi – kontinensnyi – embernek értelmes életet, létet, elfoglaltságot adni.

Az biztos, hogy az az egyszerű képlet, hogy vannak akiknek van munkája, és vannak akiknek nincs, és ezen utóbbiak majd kapnak valamennyi pénzt, hogy ne haljanak éhen, nem tartható fenn még középtávon sem. És azt is tudomásul kell vennünk, hogy a változáshoz újjá kell szervezni a társadalmak működését – máshová kell a hangsúlyokat helyezni, másként kell gondolkodni, másra költeni.

Érezhető hogy ezt a vezetők között is sokkal többen látják, mint amennyien elismerik. De jelenleg olyan programokba belefogni, amelynek eredménye húsz éve múlva lesz talán, politikai öngyilkosság. Akkor mi a megoldás? Ha van igazán kiérdemelt Nobel-díj, akkor annak duplán is oda lehetne adni, aki valamilyen értelmes választ kiizzadna. De az bizonyos ha nem találunk a jövőben a hét törpe a gonosz boszorka a királyfi és Hófehérke mellé mi is tucatnyi új szerepet, itt nem lesz színielőadás. De színház se.