Az útdíjas ötletnél, mely – gondolhatták – csak egy picivel durvább mint a dugódíj, sokat elárul, hogy már az előzetes számítások sem voltak optimisták. Ötven sőt az alatti százalékot prognosztizáltak a szabálykövetők számát illetően és az sem bizonyult lelkiismereti korlátnak, hogy ugyancsak eltérhet az egyes úthasználók részvétele a „szolgáltatásban”. Csak a kifejezetten álnokok gondolhatnak arra, hogy „tesztelték” az ingerküszöböt: ha kicsit leng ki a fújjolás-mérő, indulhat a verkli. Azt meg kizárólag a megrögzött gonoszok feltételezik, hogy az is benne van ilyenkor a kalapban, hogy az élelmesebbje úgyis elblicceli.
De mi van azzal a szerencsétlen – érthetően a legjobban ágáló – 50 százalékkal, aki minden egyes alkalommal a fizetős kategóriába tartozik?