Jegyzet: Érdekek

Jegyzet: Érdekek
Az oktatási államtitkár azt nyilatkozta a napokban, hogy olyan felsőoktatási törvényt szeretnének megalkotni, ami élvezné a szakma, az értelmiség és a felsőoktatásban érintettek érdekeit. Ez valószínűleg nem lesz egszerű feladat, hisz már a kormányoldal két pártja között is komoly a vita. Hegyi Erika jegyzete

Ha már érdekek: nekem, szülőnek az az érdekem, hogy legyen a lakóhelyemhez közeli egyetem, ahol a gyermekem tanulhat, legyenek ott piacképes szakok, magas színvonalú oktatás, és lehetőleg nekem ne kerüljön túl sokba az iskoláztatás, mert akkor nem jut gázszámlára. A gyerek, azaz a hallgató érdekei nagyjából ugyanezek, bár tudom, hogy sok fiatal nem bánja, ha lakóhelyétől távol kell tanulnia, és ha a követelmények nem túl magasak.

A felsőoktatási intézmények érdeke a létszámfüggő finanszírozás miatt eddig többek között az volt, hogy minél több hallgató folytasson tanulmányokat náluk. Ennek eléréséért persze versenyezniük kellett. Hallgatókat pedig két módon lehetett szerezni: vagy a magas színvonal tartásával, vagy épp az ellenkezőjével, a követelmények csökkentésével. Hogy végül mire jutnak a vitaanyaggal a szakpolitikusok, nem tudom, de még ne éljük bele magunkat egyik pontjába se!