Helyi közélet

2012.04.27. 18:27

TEttekkel az áldozatokért és az elkövetőkért

Miskolc - TEttek kellenek a bűncselekmények címmel tartottak konferenciát Miskolcon pénteken.

Miskolc - TEttek kellenek a bűncselekmények címmel tartottak konferenciát Miskolcon pénteken.

Az Erurópai Unió által kiemelt projektként támogatott „TEtt program az áldozatokért és a tettesekért” keretében több alprojekt segíti a bűnmegelőzést és a társadalmi reintegrációt. A projektek célja, hogy mérsékeljék a bűncselekmények számát, illetve segítsenek az azonnali kárenyhítésben. Ennek érdekében jött lére egy éjjel-nappal hívható áldozatsegítő vonal, amely gyakorlati támogatást nyújt a bajbajutottaknak. Szintén a TEtt program keretében fiatalkorú bűnelkövetők számára közösségi foglalkoztatót alakítottak ki, valamint lehetővé tették a közérdekű munka csoportos letöltését is.

A konferencia előadói beszámoltak a régiós és az országos eredményekről, a projektek szolgáltatásait pedig interaktív módon mutatták be a konferencia résztvevőinek. A vendégek megtekinthették az elítéltek munkáiból összeállított kiállítást is. A rendezvényen dr. Kunfalvi Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyi szolgálatának főigazgatója is jelen volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában