Jégkorong-vb – Chernomaz: a németek ellen is kisebb csodára lenne szükség

Jégkorong-vb – Chernomaz: a németek ellen is kisebb csodára lenne szükség
© Fotó: Alexander Demianchuk | TASS
Szentpétervár – A magyar jégkorong-válogatott, amely szombaton történelmi győzelmet aratott a fehéroroszok ellen az oroszországi világbajnokságon, a hétfői rivális német csapat ellen sem számít esélyesnek.

Amint Rich Chernomaz szövetségi kapitány az MTI-nek a vasárnapi pihenőnapon elmondta: a németek tele vannak tehetséggel, talán több is van náluk, mint az ő csapatában, ráadásul minden poszton – még az edzőin is – NHL-es sztárok állnak rendelkezésre.

“Kisebb csodára lenne szükség ismét, és arra, hogy a hokiistenek mellénk álljanak. Ahogyan a fehéroroszok ellen bebizonyítottuk a világnak és saját magunknak is, hogy megfelelő összpontosítással szép eredményt tudunk elérni, most is hasonló teljesítményre lesz szükség. Mindannyian jó játékkal akarjuk zárni a tornát” – mondta Chernomaz.

A németek ellen egy győzelem (még 1940. február 3-án született), négy döntetlen és 14 vereség a mérleg, a tétmérkőzéseket tekintve pedig két döntetlen mellett tíz vereség. Az utolsó pontszerzésig is 1967. február 28-ig kell visszamenni az időben. Azóta mind a hat alkalommal kikaptak a magyarok.

A fehéroroszokkal vívott találkozó több szempontból is történelminek bizonyult: egy döntetlen és tíz vereség után sikerült először legyőzni azt a csapatot, amely 2003 óta nem esett ki a legjobbak közül, ráadásul 2014-ben és tavaly negyeddöntős volt, összesítésben pedig a hetedik helyen végzett. Ezenkívül a magyar válogatott 1939 után először nyert mérkőzést elitvilágbajnokságon.
A következő történelmi tett az lenne, ha a csapat bennmaradna. A második világháborút követően a válogatott csak 2009-ben tudott az elit számára kiírt vb-n részt venni, ám akkor mind a hat összecsapását elveszítette és kiesett. Azaz a kieséses rendszer bevezetése óta nem tudta a csapat megőrizni élvonalbeli tagságát.

A németek ellen lép utoljára pályára a honosított Banham Frank. A 41 esztendős, kanadai születésű csatár – aki az NHL-ben is játaszott – vasárnap elmondta: akkor sem gondolja meg magát, ha a válogatott jövőre is az élmezőnyben szerepelhet.

“A térdem nem bírna ki még egy szezont. Jövőre szeretnék kanadai otthonomban, családi körben, sörrel a kezemben szurkolni a magyaroknak a top vb-n” – mondta Banham, mielőtt felszállt az edzésre igyekvő buszra.

Az minden bizonnyal csak a hétfői német-magyar meccs másnapján, a fehérorosz-francia összecsapás zárultával derül ki, hogy 2017-ben az élvonalban vagy a divízió I/A-ban játszhat a magyar válogatott. Még győzelemmel is ki lehet esni, és vereséggel is benn lehet maradni.

Amennyiben a Chernomaz-csapat nem szerez pontot hétfőn, és a fehéroroszok sem a franciák ellen, akkor bennmarad a magyar csapat. Ha a magyar válogatott egy pontot szerez a németek ellen (azaz hosszabbításban kap ki), akkor fehérorosz győzelem esetén esik ki. Ha a magyarok hosszabbításban nyernek – ezért két pont jár -, abban az esetben a fehéroroszok csak 3 pontot érő alapjátékidős sikerrel maradnának benn.

Ha a magyarok hárompontos győzelmet aratnak, akkor négy mérkőzésnek is kedvezőtlenül kell alakulnia a kieséshez: Szlovákia nem szerezhet pontot az Egyesült Államok és Finnország ellen, Fehéroroszországnak 3 pontot kell gyűjtenie Franciaország ellen, és utóbbinak hosszabbításban kell kikapnia Kanadától.

– MTI –