Sport

2016.10.15. 19:58

Pályázat útján keres új női kapitányt a Magyar Asztalitenisz Szövetség

Budapest - Pályázat útján keres új szövetségi kapitányt a női válogatott élére a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ), miután a csapatot 2005 óta irányító Téglás Péter augusztus végén bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg január 31-én lejáró szerződését.

Budapest - Pályázat útján keres új szövetségi kapitányt a női válogatott élére a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ), miután a csapatot 2005 óta irányító Téglás Péter augusztus végén bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg január 31-én lejáró szerződését.

A MOATSZ honlapján olvasható részletes felhívás szerint az új kapitánynak többek között az lesz a feladata, hogy a jövőben integrálja az U21-es és ifjúsági játékosokat a felnőtt válogatottba. Közölték: az elmúlt években a válogatottak működését megalapozó finanszírozásban elért fejlődés stabil környezetet teremtett, s ez a tendencia a jövőben is folytatódni fog.

"Ennek következményeként a MOATSZ célja, hogy csak a női szakágnak helyet biztosító akadémiát hoz létre Budapesten, amely a felnőtt és az ifjúsági válogatottak számára is otthonul szolgál. Az új kapitánynak domináns szerepet szán a MOATSZ az akadémia operatív feladatainak végrehajtásában, akinek egyúttal egy ambiciózus csapatot kell építenie a 2019-es budapesti világbajnokságra is. Olyan edzőt keres a MOATSZ, aki nyitott az új dolgokra, képes új impulzusokat és innovatív megközelítéseket kínálni a magyar női asztalitenisz számára" - írják a honlapon.

A pozíció iránt érdeklődőktől részletes sportszakmai önéletrajzot, motivációs levelet és az éves fizetési igényt tartalmazó jelentkezést várnak, amelyet Stocker Miklós főtitkárhoz kell eljuttatni. A határidő november 7-e.

Téglás Péter a jövő évtől Luxemburgban folytatja a pályafutását.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!