Helyi közélet

2013.02.05. 16:11

„Vonják vissza a díjemelést”

Miskolc - Az önkormányzat is felháborítónak tartja, hogy az AVE Miskolc Kft. előzetes egyeztetés nélkül emelt díjat.

Miskolc - Az önkormányzat is felháborítónak tartja, hogy az AVE Miskolc Kft. előzetes egyeztetés nélkül emelt díjat.A társasházak a csődtől félnek – adtuk hírül hétfőn. Mégpedig azért tartanak a fizetésképtelenségtől, mert – ahogy a közös képviselők fogalmaztak – drasztikusan megemelték a szemétdíjat Miskolcon. Ráadásul ezentúl, az új Hulladéktörvény miatt a tárolóedényért is külön fizetni kell – mondták lapunknak. Ez utóbbi miatt elképzelhetőnek tartják, hogy nem a kukákba, hanem csak úgy a ház elé helyezik ki a társasházakban összegyűlt szemetet.

A lapunkat megkereső három közös képviselő panaszára Pfliegler Péter alpolgármester reagált. „Sajnos az információ valós, az AVE Miskolc Kft. előzetesen nem jelezte az önkormányzat felé a tárolóedények bérleti díjának emelését. Ezt felháborítónak tartjuk, ezért az eheti AVE-s taggyűlésen az önkormányzat javaslattal él: vonják vissza a díjemelést. Illetve a megemelt számlákat nem küldik ki a taggyűlés döntéséig” – mondta.

Azt is elmondta: a szeméttárolók bérleti díját nem az új hulladéktörvény miatt kell fizetni, ezt régen is kellett, csak a törvény értelmében külön kell feltüntetni a számlákon.

Az alpolgármester kiemelte: az AVE és a város is azon dolgozik, hogy minél nagyobb területen lehessen bevezetni a szelektív hulladékgyűjtést, hogy lehetőség legyen a kisebb edényzetre való áttérésre.

Nem Miskolcé

A közös képviselők azt javasolták az önkormányzatnak, hogy mondjanak le a hejőpapi-i szeméttároló használata után, az AVE által fizetett díjról. „Az az összeg nem Miskolcé, hanem a konzorciumé, amelynek 37 tagja van. Ebből oldható meg az elhasználódott eszközök pótlása, a bezárás utáni rekultiváció, a 30 évig történő ellenőrzés. Illetve a szeméttelep fejlesztési projektjéhez is ebből van önrész” – magyarázta Pfliegler Péter.

ÉM-NSZR


Miskolc - „A szemétdíj emelése az utolsó csepp, teljes fizetésképtelenségbe sodorják a társasházakat.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában