Jégkorong Erste Liga – Sorozatban negyedik sikerére hajt a DVTK Jegesmedvék

Jégkorong Erste Liga – Sorozatban negyedik sikerére hajt a DVTK Jegesmedvék
Budapest, Miskolc – Sorozatban negyedik sikerére hajt a DVTK Jegesmedvék a jégkorong Erste Liga pénteken rajtoló 2017/18-as idényében.

Az új vezetőedző, Mikael Tisell együttese remek formában várja a rajtot, augusztusban négy összecsapásából hármat megnyert a szlovák élcsapatok részvételével zajló Visegrád Kupa alapszakaszában.

“Nagyon jó a csapategység és remekül tudnak egymásért harcolni a srácok, ez talán a legnagyobb erősségünk” – idézte a magyar szövetség (MJSZ) honlapja Vas Jánost. A miskolciak válogatott csatára – aki a Fehérvár AV19-től érkezett a nyáron – kiemelte, minden csapatrész erős az együttesben. – “Van természetesen egy kis nyomás, hogy sorozatban a negyedik bajnoki címért játszunk, de ez teljesen normális. A harmadik címnél is volt ilyen nyomás, de akkor is tudta a csapat, hogyan kell ezt kezelni.”

A Jegesmedvék legnagyobb kihívója várhatóan az elmúlt két szezonban döntős és Magyar Kupa-győztes MAC Budapest lesz. A fővárosiak vezetőedzője, Majoross Gergely az MJSZ weboldalának azt mondta, játékban előre szeretnének lépni az idényben.

“Nagyon technikás és gyors keretet sikerült összerakni nagy egyéniséggel. Az eddig látottak alapján örülök, hogy mindenki képes volt az egyéni érdekeit alárendelni a csapatnak és a közös érdekeknek” – fogalmazott a szakember.

Az elmúlt szezon együttesei közül a román Dunarea Galati a többi klub kérésére, míg az elődöntős Debreceni HK, illetve a szerb HK Beograd pénzügyi problémák miatt nem vállalta a szereplést. Így az Erste Ligában ebben az idényben kilenc gárda indul, a DVTK Jegesmedvék és a MAC Budapest mellett az elmúlt idényben elődöntős Újpest, az újonc EV Vienna Capitals, valamint az ASC Corona Brasov, az SC Csíkszereda, a Dunaújvárosi Acélbikák, a Fehérvári Titánok és a Ferencváros.

A szezon alapszakaszában a kilenc csapat két teljes kört játszik oda-visszavágós rendszerben, ami 32 mérkőzést jelent. Ezután az egykörös középszakaszban felső- és alsóházra oszlik a mezőny, felül négy, alul öt együttessel, s a sereghajtó számára ezt követően véget ér az idény. A négy nyert mérkőzésig tartó negyeddöntőben az elmúlt idényhez hasonlóan idén is választhat magának ellenfelet a felsőház első három helyezettje.

A legelőkelőbb helyen végző hazai klub nyeri a magyar bajnoki címet.

Az elmúlt szezonig a MOL Liga nevet viselő sorozat eddigi bajnokai:

  • 2008/09: HC Csíkszereda (román)
  • 2009/10: Vasas Bp. Stars
  • 2010/11: HSC Csíkszereda (román)
  • 2011/12: Dab.Docler
  • 2012/13: Dab.Docler
  • 2013/14: HC Nové Zámky (szlovák)
  • 2014/15: Miskolci Jegesmedvék
  • 2015/16: DVTK Jegesmedvék
  • 2016/17: DVTK Jegesmedvék

– MTI –








hirdet�s