Jégkorong Erste Liga – Kétszeri hosszabbítás után döntős a Csíkszereda, magyar bajnok a Ferencváros

Budapest/Csíkszereda – A Csíkszereda lesz a Ferencváros ellenfele a jégkorong Erste Liga döntőjében, miután az elődöntő hatodik mérkőzésén pénteken kétszeri hosszabbításban legyőzte a vendég Újpestet, ezzel az FTC 22 év után magyar bajnok lett.

Az erdélyi együttes 3-2-es előnyről várhatta az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc hatodik találkozóját.

A fordulatos mérkőzésen a vendégek 1-0-ra és 3-1-re is vezettek, a harmadik harmadban azonban már a Csíkszeredánál volt az előny 4-3-nál. A lila-fehérek hosszabbításra mentették az összecsapást, amelyet válogatott hátvédjük, Varga Arnold eltiltás miatt kihagyott.

A négy a négy elleni hosszabbítás első húsz perce nem hozott döntést, azonban a mérkőzés 85. percében a magyar válogatott Becze Tihamér eldöntötte a találkozót és a párharcot.

Az erdélyiek 2013-ban jutottak legutóbb fináléba a regionális nemzetközi sorozatban, amelynek első mérkőzésén kedden rendezik Pesterzsébeten.

Az Újpest búcsújával eldőlt, hogy az FTC-Telekom a 2018/19-es idény magyar bajnoka, 22 év után.

Erste Liga: elődöntő, 6. mérkőzés (a sorozat honlapja szerint):

Sport Club Csíkszereda (román)-UTE 5-4 (1-2, 2-1, 1-1, 0-0, 1-0), kétszeri hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcot a Csíkszereda nyerte 4-2-re.

-MTI-