Jégkorong Erste Liga – Egységes licencrendszerhez igazodnak a csapatok

Akt.:
Jégkorong Erste Liga - Egységes licencrendszerhez igazodnak a csapatok
Jégkorong Erste Liga - Egységes licencrendszerhez igazodnak a csapatok
Budapest/Miskolc – Egységes licencrendszernek kell megfelelniük a jégkorong Erste Liga csapatainak a szeptember 8-án induló 2017/18-as idényben.

Such György, a magyar szövetség (MJSZ) elnöke a csütörtöki idénynyitó sajtótájékoztatón kiemelte, ősztől minimum elváráslistát kell teljesíteniük a kluboknak. Egységesítik többek között a mérkőzések infrasrtuktúráját, felvezetését és megjelenítését, s a klubok az utántpótlás-játékosok szerepeltetéséért többletforrásokhoz juthatnak. A sportvezető hozzátette, már elérhető az Erste Liga honlapja és Facebook-oldala is.

Such György közölte, kilenc év után van új névszponzora a férfi felnőtt élvonalnak.

“Örömünkre szolgál a megállapodás, hiszen az Erste bank a jégkorong mellett hagyományosan és nemzetközileg is elkötelezett támogató” – fejtette ki, hozzátéve: a felek közös törekvése a professzionálisabb liga alapjainak lerakása. Mint mondta, a sportág sikerének kulcsa a válogatott jó szereplése mellett a versenyképes elsőosztályú bajnokság, valamint a közönség megfelelő kiszolgálása, hiszen fontos, hogy a nézők a találkozók mellett további hozzáadott értéket is kapjanak.

Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a cég számára nagy megtiszteltetés az együttműködés. Mint mondta, a hároméves szerződés tartalmaz egy kétéves hosszabbítási opciót is.

Az Erste Ligában kilenc klub indul: az ASC Corona Brasov 2010, az SC Csíkszereda, a Dunaújvárosi Acélbikák, a címvédő DVTK Jegesmedvék, az EV Vienna Capitals, a Fehérvári Titánok, a Ferencváros, a MAC Budapest és az Újpest.

A szezon alapszakaszában a kilenc csapat két teljes kört játszik oda-visszavágó rendszerben, ami 32 mérkőzést jelent. Ezután az egykörös középszakaszban felső- és alsóházra oszlik a mezőny, felül négy, alul öt együttessel, s a sereghajtó számára ezt követően véget ér az idény. A négy nyert mérkőzésig tartó negyeddöntőben az elmúlt idényhez hasonlóan idén is választhat magának ellenfelet a felsőház első három helyezettje.

Az Erste Liga mérkőzéseiből a tervek szerint az M4 Sport közvetít.

– MTI –








hirdet�s