Magyarország

2013.03.06. 09:35

Közlekedési szabálytalanság buktatta le a nevelőotthonból szökött fiúkat

Szeged, 2013. március 6., szerda (MTI) - Egy lopott motorral próbált úti céljához eljutni két nevelőotthonból szökött fiú, a rendőrök azonban megállították őket, mert bukósisak nélkül, a járdán hajtottak - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.

Szeged, 2013. március 6., szerda (MTI) - Egy lopott motorral próbált úti céljához eljutni két nevelőotthonból szökött fiú, a rendőrök azonban megállították őket, mert bukósisak nélkül, a járdán hajtottak - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.Szenti Szabolcs elmondta, a járőröknek a Kálvária sugárúton tűnt föl, hogy két fiatal egy segédmotoros-kerékpárral bukósisak nélkül, a járdán közlekedik. Megállították őket, és kiderült, hogy eltűnés miatt is körözés alatt állnak.

Bevallották, hogy Bordányban voltak, majd onnan szerettek volna Szegedre jutni. Mivel buszra nem volt pénzük, úgy döntöttek, "kölcsönveszik" a motort, amit terveik szerint másnap visszajuttattak volna tulajdonosának. A két fiatal ellen jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult eljárás - közölte a százados.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!