Javul a mérgezett gyerekek állapota – nem tudni, ki fizeti a költségeket

Egyelőre nem tudni, hogy kifizeti-e valaki a két keceli kisfiú gyógykezelésének költségeit, a szegedi gyermekklinika a gyerekek érkezésének másnapján kimerítette ugyanis az egy hónapra járó, törvényben meghatározott keretét. A két kisfiú állapota folyamatosan javul, a kisebbiket azonban még géppel lélegeztetik. Gyógykezelésük hetekig tart, és az is csak hónapok múlva derül ki, hogy a mérgezés miatt szenvedtek-e maradandó károsodást.

A klinikán április elseje után a koraszülöttek intenzív ellátása két hét alatt lemerítette a gyerekklinika egy hónapra meghatározott költségkeretét, így a törvény szerint több gyermeket már nem vehetnek fel ebben a hónapban. Ennek ellenére naponta 5-15 új beteg kerül be az intézménybe. Ne a közgazdászok határozzák meg, hogy kinek jár az élet és kinek nem – így reagált a Független Hírügynökségnek Túri Sándor professzor, a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinika igazgatója.

A professzor elismerte, hogy napok óta törvényt sért a szegedi gyermekklinika azzal, hogy a volumenkorlát túllépése ellenére még egyetlen beteget gyógykezelését sem utasította vissza. Pénteken fogyott el a pénz, még két hét van hátra a hónapból, és addig is minden beteget felvesznek, akinél ez indokolt lesz – tette hozzá.

A mérgezéssel beszállított keceli kisfiúk állapota folyamatosan javul. A két és fél éves Istvánnal már beszélgetni lehet, magától eszik-iszik. Öt hónapos kistestvérét azonban még géppel lélegeztetik, de állapota javul, ezért a következő két napban fokozatosan veszik majd le a gépről.

A gyerekek csütörtökön parazitaölő mérget ettek, amely az izmok és az idegpályák közötti kapcsolatért felelős enzimeket blokkolta, és megakadályozta azok termelődését, ami a kisebbik gyermeknél izombénuláshoz és légzésleálláshoz vezetett. Testvérénél nem okozott ilyen súlyos tüneteket a méreg.

Az alkalmazott gyógyszerek és ellátás költsége már meghaladta esetükben az egymillió forintot, a pénzügyi korlát túllépése miatt nem tudni, hogy az OEP kifizeti-e a gyógykezelés költségeit a klinikának.








hirdetés




hirdet�s