Javítják az ómassai utakat

Akt.:
Így nézett ki az ómassai út júniusban
Így nézett ki az ómassai út júniusban - © Fotó: ÉM-Archívum
Miskolc – A júniusi árvíz után ideiglenesen javították ki a megrongálódott utat, most folytatják.

Kijavítják a júniusi villámárvíz okozta útkárokat Ómassa belterületén. Mint arról korábban beszámoltunk, egy nyár eleji nagy vihar pusztítása után a településrészen mintegy négyszázötven méter hosszan károsodott az aszfaltburkolat, a víz megbontotta és elhordta az útpadkát, de százötven méter hosszban a csapadékvíz elvezető árok is károsodott.

Csak gyalogosan

Az utakat akkor ideiglenesen kijavították, a kárt pedig az önkormányzat a Belügyminisztérium vis maior pályázati forrására bejelentette. A szeptember 3-án kezdődött munkák során a régi bánkúti úttal párhuzamos Ómassa utca buszfordulótól felfelé eső szakaszán kezd dolgozni a kivitelező.

„A helyreállítási munkálatok részeként a zúzottkő után aszfaltréteget is kap az utca. Az érintett szakaszt a munkavégzés idején csak gyalogosok használhatják, a gépkocsiforgalmat a régi bánkúti útra terelik. Az útfelújítás – időjárástól függően – egy hétig tart, addig az ott élők és arra közlekedők megértését, türelmét kérjük” – fogalmazott a miskolci polgármesteri hivatal sajtó osztálya.

A közút is dolgozik

A munkálatokkal párhuzamosan – tették hozzá – a bánkúti elágazástól Ómassa felé padkarendezést és a vízelvezető árok javítását végzik a szakemberek.

Csaknem teljesen kijavította a Hámori-tó partján futó út megsüllyedt szakaszait
Magyar Közút Nonprofit Kft. is, már csak a pisztrángtelep előtti rövid szakaszon maradt meg az útlezárás.

Ezen a területen még márciusban kellett lezárni az út több szakaszát, mivel a közútkezelő szakemberei partoldal megsuvadása miatt ismét pályaszerkezeti hibákat találtak.

ÉM-TÁ


A perei „út”
Miskolc, Pere - A közúthálózattal kapcsolatban az autósok is jelezhetik észrevételeiket. De ez még nem garancia a javításra. A napokban Perén készítettünk riportot, onnan indultunk el Abaújszántóra. Igaz, a pereiek mondták, hogy csak óvatosan, mert az az út felér egy kalandtúrával, de azért mi n...

Állapot
Pere, Abaújszántó - A napokban Peréről indultunk el Abaújszántóra. Igaz, a pereiek mondták, hogy csak óvatosan, mert az az út felér egy kalandtúrával, de azért mi nekivágtunk. Kiderült, rosszabb volt, mint egy kalandtúra. Az út több kátyúval büszkélkedhetett, mint aszfalttal. Lépésben lehetett cs...

Kátyúznak Golopon
Golop - Aláírásgyűjtést kezdtek a településről kivezető utak felújítására. A Tállyát Abaújszántóval összekötő útról lekanyarodva, Golop felé érdemes egy kicsit lassítani. Nem elsősorban azért, mert gyönyörű a táj – bár azért is –, az ok az óvatos haladásra leginkább az út állapotában keresendő. A...

Szerdán ideiglenesen járhatóvá tették az utat
Miskolc - Több mint 170 milliméternyi eső zúdult le hétfő éjjel a Bükkben. A vihar miatt több helyen, így Ómassán is villámárvíz alakult ki, ami jelentős károkat okozott a településrészen. A miskolci polgármesteri hivatal sajtó­osztálya elmondta, Ómassán mintegy négyszázötven folyóméter hosszan k...