Játék, nemcsak fizikusoknak

2005 a Fizika Nemzetközi Éve. A Bányai Júlia Általános Iskola Hangforrás Alapítványa ennek apropóján játékra invitál kicsiket és nagyokat.

Hat debreceni iskolában láthatók érdekes felvételek, színes fotók a világegyetem és a természet különböző méretű darabkáiról. Aki sorra látogatja a mini tárlatokat és begyűjti az ezt igazoló pecséteket, sorsoláson vehet részt a Hangsúly bérletes rendezvénysorozat következő előadásán, amelynek vendége Takács Endre atomfizikus lesz.

A tudóssal „Csillaganyag mágnesbödönben” címmel Szabó László beszélget október 22-én, 17 órától, a Vár utcai Kodály teremben. Értékes és érdekes nyereménytárgyakra tehet szert, aki felkeresi a Simonffy Emil Zeneiskolát, az Angyalföld téri Vörösmarty, a Kardos utcai Hatvani István, a Kossuth Gyakorló és a Bányai Júlia Általános Iskolát, valamint a Debreceni Egyetem Bem téri, Kísérleti Fizikai Tanszékét. A játék egészen Szilveszterig tart. Az év utolsó napján, 17 órától újabb sorsoláson vehetnek részt a természetet szerető, játékos kedvű debreceniek!

R.S.K.








hirdet�s