Játék-automatákba dobálták a rabolt pénzt

Miskolc – Az elkövetők arra kényszeríttették az idős nőt, hogy 84 éves férjét a székhez kötözze, majd elvitték az értékeiket.

A rendőrök gyakorlatilag egy nap alatt elfogták a rablókat. Az idős sértettek ugyanis csak a bűncselekmény másnapján értesítették a rendőrséget, mivel addig nem mertek hétvégi házukból kimenni.

A két elkövető június 14-én a késő esti órákban támadt rá az idős házaspárra. A náluk lévő késsel többek között arra kényszeríttették az idős nőt, hogy kötözze férjét egy székhez. A fenyegetések hatására a sértettek átadták a náluk lévő értékeket, készpénzt, lakásuk kulcsait, bankkártyájukat PIN-kóddal együtt, a személygépkocsijuk indítókulcsát és papírjait. Miközben az egyik rabló figyelemmel tartotta a házaspárt, társa a sértettek otthonából elhozta az értékeket, majd visszament a hétvégi házhoz, hogy felvegye a másikat és elhajtottak a zsákmányolt autóval.

A Miskolci Rendőrkapitányság sikeres nyomozásának eredményeként június 16-án őrizetbe vette a 28 éves H. B.-t és 17 éves fiatalkorú társát, akinek kezdeményezte előzetes letartóztatásba helyezését az ügyészségen.
A 28 éves elkövetővel szemben érvényes elfogató parancs volt érvényben, mivel nem kezdte meg két éves, más bűncselekmény miatt kiszabott letöltendő szabadságvesztését, így ő már a büntetés végrehajtási intézetben várhatja újabb ügyének alakulását.

A gyors rendőri nyomozásnak köszönhetően az eltulajdonított értékeket a sértettek visszakapták, kivéve a készpénzt, amit az elkövetők az eltelt egy nap alatt nyerő-automatákon eljátszottak – tájékoztatott Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa.








hirdet�s