Járni jár, csak nem jut

Az újságíró hivatásos dilettáns. Mindenhez értünk egy kicsit – vagy semmit –, de igyekszünk úgy tenni mintha, a riportalanyaink tudására támaszkodva. Sok mindent nem értünk, de próbáljuk magyarázni, és talán épp ezért, mert közel állunk ahhoz, ahogy az átlagember is gondolja, megteremtődik az egyetértés az olvasóval, ami fontos, hiszen értük vagyunk. Kiss László írása.

Hogy a fenébe lehet az, hogy miközben ömlenek a milliárdok a különféle építkezésekbe, fejlesztésekbe (…), neki a lánc végén nem jut?”

Itt van például ez a bérkérdés. Tanultam közgazdaságtant, elolvastam ezernyi cikket, nyilatkozatot, volt szerencsém beszélni tényleg első osztályú közgazdasági elmékkel, mégsem értem egészen pontosan, mi történik. Vagyis pontosabban, amíg felülről magyarázzák, azaz végignézek egy előadást egy vezető közgazdasági elme interpretációjában, világosnak tűnik minden, azután meg ha meghallgatok valakit a munka világából, aki mondhatni a bérkérdés tárgya, vagyis inkább alanya, a világos okfejtés összezavarodik.

Van egy ismerősöm, aki egy zseniális villanyszerelő. Az a fajta, aki bármit megfejt, ami árammal működik. Intelligens, problémamegoldó, vad, ismeretlen szerkezetekbe életet lehel. De nem az a szutykos körmű, ösztönös melós. Pontosan és jól bánik az internetes tudásbázissal, príma szerszámai, műszerei vannak, egy kultúrember a szakmájában. Na, most ez az ember, ha kimegy Németországba, öt hét alatt napi tíz órai melóval – hétvége persze pihenő – nagyjából kétezer eurónak megfelelő nettó összeget hoz haza.

De hát itthon a család, a ház, a gyerekek, nem valami príma dolog így élni, hogy öthetenként öt napra láthatja őket. Inkább vállalja a kevesebbet, csak itthon legyen. Na de mennyi is az a kevesebb? Ha ugyanígy robotol ezzel az intenzitással és tudással, és ráadásul hét közben ugyanígy nincs itthon, hanem egy igen jó nevű hazai cég embereként egy másik városban dolgozik, akkor összejön neki a 150, max. 160 nettó. Vállalná ő a kinti kereset felét is, csak itthon legyen, de nem megy, mindig visszakényszerül ebbe a hontalan, se itt, se ott életbe.

Ez nekem sehogy se stimmel. Hogy a fenébe lehet az, hogy miközben ömlenek a milliárdok a különféle építkezésekbe, fejlesztésekbe, cégszerűen hálózatokat, riasztó-, felügyelő-, kontrollrendszereket többnyire ilyen helyeken szerelnek – neki a lánc végén ennyi marad? Neki, aki nélkül az egész nem menne? Mert lehet bármilyen zseniális menedzser a cég vezetője, egy villanykörtét nem tudna kicserélni – nemhogy megcsinálni azt a szakmunkát, amiért felveszi a vállalkozási összeget.

Tudom én, hogy vállalkozást vezetni, életben tartani, mozgatni, az is brutálisan nehéz. Másképp nehéz, mint jól megcsinálni egy szakmunkát. De valahogy még sincs rendben, hogy miközben a vállalkozás vezetője egy traktornyi méretű „bömössel” jár, gazdagodik szépen, aki a hasznot termeli, az meg kínlódik. Meglehet, ez amolyan „világ proletárjai egyesüljetek” szagú nézőpont, amit még ráadásul utálok is, halottam már épp eleget, de azért az nincs rendben, hogy egy folyamat egyik végén ömlenek be a milliárdok mindenfélére, a legvégén meg ennyi marad a szakember fizetési borítékjában. Ahogy a viccben van: járni jár, csak nem jut.

Biztos van erre abszolút prímán levezethető szakmai érvrendszer, hogy ez nálunk miért van így. És valószínűleg minden pontja igaz is. De mindez nem változtat azon, hogyha ez így marad, bátran lehúzhatjuk a rolót a Magyarország nevű üzlet bejárata előtt.

– Kiss László –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter