Járműipari beszállítói központ épül a volt BÉM helyén Sajókeresztúron

Akt.:
Elhelyezték az alapkövet
Elhelyezték az alapkövet - © Fotó: Bujdos Tibor
Sajókeresztúr – Várhatóan 2019-ben indul a termelés és 352 új munkahelyet teremt a központ.

Huszonegyedik századi korszerűségű járműipari beszállítói központot épít Sajókeresztúron, az egykori Borsodi Ércelőkészítő Mű területén az ECM-Clean Kft. A 10 milliárd forintos beruházás alapkövét tegnap helyezték el Magyar Levente miniszterhelyettes és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő jelenlétében. A valamikori BÉM területén, a mintegy 18 ezer négyzetméter alapterületű üzemben a repülő- és védelmi iparnak légi és közúti járműgyártást terveznek, a termelés várhatóan 2019-ben indul el, és 352 új munkahelyet teremt.

Jelentős munkáltató lesz

Az üzem gyártási kapacitásának felfutásával évi mintegy 8 milliárd forint árbevételt terveznek, az üzem a térség egyik legjelentősebb munkáltatója lehet. Az alapkőletételen Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes elmondta, hogy a járműipar továbbra is kiemelt ágazata az országnak.

Mint mondta: míg 2010-ben 4 ezer milliárd forint volt az ágazat termelési értéke, addig ez most már 8 ezer milliárd forint, amely köszönhető az ebben a térségben is megtelepedett befektetőknek.

Egymást érő beruházások

A szakpolitikus kiemelte: Magyarország gazdasági teljesítménye 2013-2014-től tiszteletreméltó eredményeket mutat fel, tartós gazdasági növekedési pályára állt az ország, míg 2010-ig a gazdaságban lesújtó állapotok voltak, nemcsak az ország, de kifejezetten a borsodi térség is nehéz helyzetben volt. Míg a megye ipari termelési értéke 2010-ben 1600 milliárd forint volt, mára 2600 milliárd forintra nőtt, számos beruházás valósult meg, sok új munkahely jött létre.

A sajókeresztúri beruházás jelentőségét méltatva Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: az elmúlt években egymást érték a beruházások a régióban. A befektetések a kiszámítható politikai és gazdasági környezet, valamint a munkavállalók teljesítményének közös eredménye, a megye és Miskolc az egyik legdinamikusabban fejlődő vidéke lett az országnak.

ÉM-SZB


Járműipari beszállítói központ épül Sajókeresztúron
Sajókeresztúr - Járműipari beszállítói központot épít Sajókeresztúron, az egykori Borsodi Ércelőkészítő Mű (BÉM) területén az ECM-Clean Kft. 10 milliárd forintos beruházással, a létesítmény alapkövét kedden helyezték el. Az ECM Clean Kft.-t 2016-ban alapították azzal a céllal, hogy más területen ...