Járások – Több mint 600 változtatási javaslat érkezett

Budapest, 2012. január 30., hétfő (MTI) – Több mint 600 javaslat érkezett a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról szóló társadalmi egyeztetés során – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-vel, miután lezárult a konzultáció. Az észrevételeket várhatóan február 10-ig dolgozzák fel.

 

A javaslatok eredményeképpen egyes települések akár más járáshoz is kerülhetnek, a nyilvánosságra hozott járások száma azonban nem változik: a 168 járás és a hét fővárosi körzet fix szám, ami azt is jelenti, hogy az új járás kialakítását tervezőknek azzal kell számolniuk, hogy abban a megyében egy másik járást kell megszüntetni – olvasható a KIM hétfői közleményében.

Tájékoztatásuk szerint a beérkezett javaslatok több mint fele arra irányul, hogy egy adott település másik járáshoz tartozzon, harmaduk pedig eltérő járási székhely kialakítására. Az észrevételek két százaléka ágazati jogszabályok módosítására vonatkozik, szintén két százaléka pedig a járások szervezetére.

A települések által megküldött javaslatok feldolgozását szakmai egyeztetés követi a kormánymegbízottak bevonásával, a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkárság pedig várhatóan február 10-ig dolgozza fel a beérkezett észrevételeket. A törvényjavaslat a tervek szerint még februárban az Országgyűlés elé kerül, a járási székhelyeket és illetékességi területet meghatározó kormányrendeletet pedig várhatóan június végén fogadja el a kormány.

A közigazgatási tárca közleményében felidézi, hogy a járások kialakításáról tavaly szeptemberben döntött a kormány. A cél – mint írták – olyan modern kori járások kialakítása, amelyek hozzájárulnak a mai közigazgatásnál alacsonyabb társadalmi költséggel, hatékonyabban és ügyfélközpontúan működő területi közigazgatás létrejöttéhez. A kialakítás alapelve a gyors és könnyű hozzáférés biztosítása az államigazgatási szolgáltatásokhoz, a területi államigazgatási szervek illetékességi területeinek járási alapú rendezése, valamint a megyék határainak és a létező ügyintézési helyszínek megőrzése – sorolták, hozzátéve: ez azt is jelenti, hogy a meglévő okmányirodák bázisán kormányablakokat alakítanak ki, amelyek a járási hivatal részét fogják képezni, és a hivatali ügyintézés alapvető színterei lesznek olyan településeken is, amelyek nem lesznek járási székhelyek.








hirdet�s