Japánok gyűjtöttek a világörökségi Hollókő iskolájának fenntartására

Több mint egymillió forintot gyűjtöttek össze japán kisvállalkozók a világörökségi Hollókő iskolájának fennmaradásáért. Az adományt nemzeti ünnepünkön vehette át a falu polgármestere – értesült a Független Hírügynökség.

Két évvel ezelőtt bezárták a Nógrád megyei Hollókővel szomszédos hat település, Bokor, Garáb, Kutasó, Alsótold, Felsőtold és Cserhátszentiván közös iskoláját, a gyerekeket azt követően Pásztóra ingáztatták. Alig egy héttel a tanév kezdete után a gyerekeket szállító egyik mikrobusz karambolozott. Az egyik utasa, egy kilenc éves felsőtoldi kisfiú szörnyethalt.
A tragédia idején Hollókőn tartózkodott egy tokiói kisvállalkozókat tömörítő szervezet küldöttsége, akik értesülve az iskolabezárás utáni tragédiáról, gyűjtésbe fogtak, hogy a számukra kedves Hollókő 13 gyereket nevelő iskoláját megmentsék a bezárástól. A vállalkozók a Független Hírügynökségnek az mondták, gyűjtésük eddigi, több mint egymillió forintját a későbbiekben további adományokkal szeretnék megtoldani. A pénz mellé a Japán-Magyar Baráti Társasától hétfőn könyvadományt is kaptak a hollókői gyerekek, akik folklórműsorral mondtak mindezért köszönetet.

Szabó Csaba, Hollókő polgármestere közölte, a működtetés és a folyamatosan csökkenő állami támogatás mellett egyre nehezebb az iskolájukat fenntartani. Eddig 12 millió forintba került az alsó tagozatos tanintézetük működtetése. Iskolatársulásba viszont nem mennek, mert jelenleg megfelelő pedagógusokkal, zenetanárral, néptánctanárral rendelkeznek, s ezt a helyzetet szeretnék a vállalkozók segítséggel fenntartani – tette hozzá a húsz éve világörökségi címmel kitüntetett Hollőkő polgármestere.








hirdetés




hirdet�s