Japánban dolgoztak, újra találkoztak Miskolcon

Sok év után találkoztak
Sok év után találkoztak - © Fotó: Magánarchívum
Miskolc – Egy magyar csapat 38 évvel ezelőtt Japánban tanulta a számítógépes folyamatirányító rendszert.­­­

Japánról szóló elő­adással és japán italok bemutatójával emlékezett a régi szép időkre a Magyar-Japán Baráti Társaság miskolci csoportja csütörtökön. 38 évvel ezelőtt, a Kombinált Acélmű tervezésekor és annak beruházásakor a számítógépes folyamatirányító rendszer kialakításában japán és magyar szakemberek együtt dolgoztak fél évig a távol-keleti országban, majd azt követően Diósgyőrben, a rendszer üzembe helyezésekor – tudtuk meg Ducsai Istvántól, aki a magyar csapat vezetője volt.

Aktív kapcsolatban

Mint mondta, a közös munka együttes rendszertervezést és természetesen tanulást is jelentett. Most azok az egykori kollégák találkoztak és emlékeztek a közösen eltöltött hónapokra, akik annak idején együtt dolgoztak Japánban.

– A japán kollégákkal hosszú évekig munkálkodtunk együtt. Sokáig aktív kapcsolatban voltunk és vagyunk velük ma is, szakmai fórumokon és a magánéletben egyaránt. Jó barátokat, kitartó, hatékony munkatársakat ismertünk meg bennük, sokat tanultunk tőlük. A Magyar-Japán Baráti Társaság miskolci csoportja teret ad a barátság ápolásának. A mostani rendezvénnyel is szeretné ezt fejleszteni, kiszélesíteni. A találkozó aktualitását a Sakura, azaz a cseresznyevirágzás adta, mely Japán hagyományos ünnepe – tette hozzá Ducsai István.

– HE –


Japánban jártak

A Japánban járt magyar szakemberek: Büdi Ferenc, Ducsai István, Herbst Károly, Honos Péter, Kiss Ferenc, Kovács István, Kuty László, dr. Nyitray Dániel, dr. Sziklavári István, Veres Tibor, Zsiros László, (Ardeleán Gábor, Zambó Tamás, ők már elhunytak). A mentor Tóth Lajos volt.