Janiczak: a lakásrendelet kapcsán csak néhány pontot kifogásolt a Kormányhivatal

Akt.:
A felújított Velence-telepi házakba is megbízható bérlőket keres az önkormányzat
A felújított Velence-telepi házakba is megbízható bérlőket keres az önkormányzat - © Fotó: Marosréti Ervin
Ózd – Az ózdi önkormányzat nem az ellenzéki pártok, hanem a város és a helyi lakosság érdekeit tekinti fontosnak.

Lakhatatlanná tett ingatlanok, lepusztult városrészek, jelentősen csökkenő önkormányzat vagyon. 64 millió forintos kintlévőség, amelyből a bérleti díjak teszik ki a nagyobb hányadot. Vannak olyan lakók, akik húsz esztendeje nem fizettek a fenntartó felé, a tartozásuk egyenként a félmillió forintot is meghaladja. Az egyik tartozástól hemzsegő bérlő például azt mondta a kilakoltatás előtt, hogy a plazma tv-jét a hátára köti, a többit pedig egyszerűen csak felgyújtja. Az ózdi lakáshelyzetre ezek a legjellemzőbb megállapítások, ezért gondolta úgy a helyi városvezetés, hogy új rendeletet alkot, amely szabályozza az önkormányzati és szociális bérlakáshoz jutást. Ezt májusban el is fogadták, ám a PM a rendelet állítólagos jogsértő volta miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalhoz fordult. Tordai Bence a párt részéről hozzátette: az ózdi lakásrendelet a kormányhivatal határozata szerint nem felel meg a törvényességi követelményeknek, ezért a helyi önkormányzattal szemben törvényességi felhívást kezdeményez. Tordai Bence ugyanakkor felszólította Janiczak Dávid polgármestert, hogy fejezzék be a szegények és a romák üldözését a városban.

Csak három pontban

A rendelet kapcsán természetesen az ózdi polgármester is megnyilvánult. Janiczak Dávid kérdésünkre elmondta: a mostani lakásrendelet megalkotása mögött egy többhónapos, alapos munka húzódik melynek végén a képviselőtestület elfogadta az önkormányzati lakások és helyiségek bérbeadásáról szóló új szabályozást. Rengetegen állnak sorban jelenleg rendes, tisztességes életmódot folytató emberek az említett ingatlanok bérleti jogaiért. Úgy véli, velük szemben lenne tisztességtelen, ha renitens magatartású igénylők is könnyedén bérleti joghoz juthatnának. Álláspontjuk tehát, hogy a szabályozás jogos társadalmi elvárásokon alapul, még akkor is, ha a támogatottságukkal a statisztikai hibahatár vékony jegén táncoló pártok próbálnak ebből politikai tőkét kovácsolni. A város hosszútávon nem az ő, hanem a lakosság és a település érdekeit tartja szem előtt. Janiczak Dávid hozzátette: a Kormányhivatal kifogása egyértelműen őket igazolja, hiszen egy 190 bekezdésből, 57 paragrafusból álló rendelet tartalmának 95%-os elfogadási aránya távolról sem nevezhető rossznak. A határozat csupán három pontot kifogásolt a rendeletben.

ÉM-ME


velence_02


Janiczak: a kormányhivatal három helyen kifogásolja az ózdi lakásrendeletet

Budapest, 2015. július 14., kedd (MTI) – Ózd jobbikos polgármestere szerint a borsodi kormányhivatal mindössze három paragrafust kifogásol a város új, összesen 57 paragrafusból álló lakásrendeletéből. Janiczak Dávid erről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t, a szóban forgó paragrafusokat ugyanakkor nem nevezte meg. tovább »

PM: a kormányhivatal szerint is törvénysértő az ózdi lakásrendelet

Ózd, 2015. július 9., csütörtök (MTI) – A Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) szerint törvénysértő a Jobbik vezette ózdi önkormányzat lakásrendelete, ezt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal is elismerte – közölte a párt csütörtökön az MTI-vel. tovább »

Törvényességi felülvizsgálatot kért a NEKI az ózdi lakásrendelet miatt

Budapest, 2015. május 21., csütörtök (MTI) – Törvényességi felülvizsgálatot kért a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) az ózdi lakásrendelet több pontjával kapcsolatban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivataltól. tovább »

PM: Ózdon kiszorítják az önkormányzati lakások szegény bérlőit

Budapest, 2015. május 19., kedd (MTI) – A Párbeszéd Magyarországért szerint Ózdon “egy botrányos lakásrendelettel” kiszorítják a városból a szegényeket. tovább »

Janiczak: Felkerestem a Down-szindrómás kisfiú édesanyját, egyúttal cáfoljuk a sajtóban megjelenteket

Ózd – A mai napon felkerestem a több sajtóorgánumban feltűnt Down-szindrómás kisfiú édesanyját, Peternák Lászlónét, hogy személyesen győződjek meg a helyzetükről és szükség esetén segítséget ajánljak fel nekik. tovább »

Szigorúbb lakásrendeletet alkottak Ózdon

Ózd – Elkezdődtek a kilakoltatások az ózdi önkormányzati lakásokból, a kintlévőség megközelíti a 64 millió forintot. tovább »