Jakabfi Zsanett: egyénileg és klubszinten is fejlődni kell

Jakabfi Zsanett
Jakabfi Zsanett - © Forrás: Alchetron
Budapest – Egyénileg és klubszinten is fejlődésre van szükség ahhoz, hogy a magyar női labdarúgó-válogatott előrébb lépjen Jakabfi Zsanett szerint.

A Wolfsburggal kétszeres Bajnokok Ligája-győztes támadó az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hétfőn telefonos interjúban arról beszélt, hogy a világ elitjéhez tartozó válogatottak játékosainak többsége külföldön játszik, és jó pár liga lényegesen erősebb, mint a magyar.

“Szerintem még elég hosszú az út” – reagált arra kérdésre, mikorra közelíthet az elithez a magyar női labdarúgás. – “Úgy érzem, ahhoz, hogy a válogatott sikeresebb legyen, kell egyéni szinten és klubszinten is fejlődni” – tette hozzá.

A 27 éves futballistát annak apropóján keresték meg, hogy múlt szerdán eldőlt: Budapesten, a Groupama Arénában rendezik két év múlva a női Bajnokok Ligája döntőjét.

“Az volt az első gondolatom, milyen jó lenne Budapesten BL-döntőt nyerni, de nyilván ez még csak álom, mert nagyon sokára lesz” – folytatta.

Jakabfi eddig háromszor játszott BL-finálét, ebből kétszer – 2013-ban és 2014-ben – sikeresen zárta a BL-sorozatot a csapata.

“Nagyon remélem, hogy sokan kimennek majd a női BL-döntőre, mert ez Magyarországnak és a magyar női labdarúgásnak is nagyon sokat jelenthet, mérföldkő lehet” – tette hozzá.

Az európai női futballban érzékelhető német, francia fölényről úgy vélekedett, hogy ez két-három éven belül változni, fog, mert például “az angolok is nagyon ráfeküdtek a női labdarúgásra, és a spanyolok is”.

A magyar válogatott a múlt héten kezdte világbajnoki selejtezős sorozatát, és első mérkőzésén 6-1-re kikapott kedden a legutóbb Eb-döntős dánoktól Gyirmóton.

– MTI –








hirdet�s