Friss hírek

2010.04.06. 19:21

Terézvárosi vesztegetési ügy - Bajor Zoltán szerint ártatlanul gyanúsítják

<p>A VI. kerületi alpolgármester azt állítja, hogy ártatlanul gyanúsítják a Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlan ügyében. Bajor Zoltánt kedden hallgatta ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Fõügyészség a terézvárosi vesztegetési ügy kapcsán. A SZDSZ-es alpolgármestert vezetõ beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják.</p>

Bajor Zoltán szerint a helyzet abszurditását az adja, hogy a kihallgatásakor a jegyzõkönyvben is rögzített alapos gyanút azzal indokolták, hogy 2006 májusában alpolgármesterként és az SZDSZ-frakció tagjaként kenõpénzt kért a helyiségcsoport eladásért, pedig akkor még nemhogy vezetõ tisztviselõ, de képviselõ sem volt Terézvárosban. Mandátumát csak 2006 õszén szerezte - derül ki az alpolgármester Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményébõl.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Fõügyészség szóvivõje a Független Hírügynökségnek elmondta: elírás történt, amelyet észleltek. Eszerint a bûncselekményt már alpolgármesterként követte el a politikus, vagyis késõbb, mint az a közlésben szerepel. A szóvivõ hangsúlyozta: ez az ügy érdemét, illetve jogi megítélését nem érinti.

Mint arról a Független Hírügynökség már beszámolt, a Központi Nyomozó Fõügyészség gyanúja szerint az alpolgármester egy közvetítõn keresztül 18 millió forintot kért egy cég képviselõjétõl annak fejében, hogy a frakciójuk támogassa egy Bajcsy- Zsilinszky úti ingatlan értékesítését a Mûárt Press Kft. részére.

Bajor Zoltán közleményében hangsúlyozza: a terézvárosi vesztegetési botrány kapcsán õt ért korrupciós ügyek alól õt már a Pesti Központi Kerületi Bíróság felmentette, miután bûnösnek mondták ki a "nevét besározó" Berecz Károlyt. Az alpolgármester szerint felfoghatatlan és megdöbbentõ, hogy a korábbi tisztázó döntés után éppen a Központi Nyomozó Fõügyészség idézte be gyanúsítottként.


Bajor Zoltán közleménye szerint a Terézvárosi Önkormányzat - miután nem tudott megegyezni a Bajcsy-Zsilinszky út 61. szám alatti helyiség bérlõjével - a MÛÁRT Press Kft-vel - kezdeményezte a díjemelés érvényesítését. A hosszas peres eljárás után a bíróság megállapította, hogy az Önkormányzat követelése jogszerû, azzal a megszorítással, hogy a bérlõ által több mint 30 éve kialakított úgynevezett galéria rész után nem kell a bérlõnek bérleti díjat fizetnie. Eszerint az érintett cégnek csaknem 71,5 millió forintot és közel 30 millió forint késedelmi díjat kellett volna megfizetnie. A kft ügyvezetõje - Berecz Károly - ekkor kérte, hogy miután rendezte tartozását, megvásárolhassa az ingatlant. A tartozást azonban azóta sem fizette ki.

Bajor Zoltán szerint a Központi Nyomozó Fõügyészségnél nem szenteltek figyelmet a nyilvánvaló logikai ellentmondásra, ezért ügyvédjéhez fordul. Célja, hogy nyilvánosságra hozassa a gyanúsítotti jegyzõkönyv vonatkozó részeit. Az alpolgármester úgy véli, hogy az eljárás végül bizonyítani fogja ártatlanságát,

Az alpolgármester közleményében azt írja: együttmûködik a hatóságokkal, minden szükséges dokumentumot átad a nyomozóknak, emellett már vallomást is tett az általa ismert körülményekrõl. Ennek ellenére panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!